Ennél a cégnél luxuscsokival fizetik ki a befektetőket

Hotel Chocolat
Vágólapra másolva!
Azok a vásárlók, akik még 2010-ben 2 ezer font (725 ezer forint) értékű kötvényt vásároltak a cégnél, hat doboznyi luxuscsokoládét kapnak évente. A kiadott „csokoládékötvényeknek" köszönhetően a cég hatszáz új munkahelyet teremtett, új üzleteket nyitott, valamint új fenntarthatósági projektet fejlesztett ki Saint Luciában és Ghánában.
Vágólapra másolva!

A 2010 és 2014 között kiadott kötvényekbe fektetők hat doboz csokoládét kaptak évente, darabja 18,95 fontot ért (6.875 forint), ami egyenlő egy 6,72 százalékos növekedéssel.

Hotel Chocolat üzlete Forrás: Wikimedia Commons/John Phelan

A cég elmondta, hogy a pénzt négy olyan kakaótermelő gazdaságba fektették, amely kórokozó ellenálló kakaó palántákat termeszt, valamint fejlett kakaótermesztési technikát alkalmaznak a gazdálkodók a magasabb hozam érdekében. Továbbá egy közösségi egészségügyi központot is létrehoztak Ghána egyik városában.

– nyilatkozta Angus Thirlwell, a Hotel Chocolat társalapítója és ügyvezető igazgatója az Independentnek.

Hotel Chocolat kínálata Forrás: Wikimedia Commons/Victuallers

Az 1988-ban alapított cég további célja az volt, hogy egy hűséges követőtábort alakítson ki magának, amikor 2010-ben felajánlotta a cég által alapított Chocolate Tasting Club, vagyis a csokoládé kóstolók százezer tagjának a csokoládékötvény lehetőségét.