Irreális bérigények és kevés munkaerő a Balatonon

2018.06.10. 18:54

A héten újabb botrányba keveredett a Facebook, ezúttal kínai mobilgyártóknak adták el a felhasználók adatait. Kiderült az is, hogy a Spar beszáll az élelmiszer házhoz szállításba, a Balatonnál pedig továbbra is komoly a munkaerőhiány, a bérelvárások pedig irreálisak. Beszámoltunk arról, hogy Izrael miként küzdötte le a vízhiányt.

Közel 3 milliót fizet egy amerikai állam annak, aki odamegy dolgozni

Az Egyesült Államokban is jelentős probléma a munkaerőhiány és éppen ezt próbálja meg egy új törvénnyel orvosolni Vermont állama, amely 10 ezer dollárt fizet annak, aki az államba költözik, és hajlandó ott dolgozni, akár távmunkában is.

illusztrációForrás: AFP/Stan Honda

Vermont azért fizet ennyit, mert ezzel kívánja állni a költözés díját, a számítógépet, az internetet és egyéb, a munkához szükséges költségeket. A törvény már 2019. január 1-én hatályba lép és az első 100 pályázó nyerheti el a támogatást.

Megállt az áremelkedés az ingatlanpiacon

Idén, az év első felében az ingatlanpiacon körülnézve kevésbé optimista kép fogad minket, mint egy-két évvel korábban. Jelenleg csak a hirdetési árak kúsznak felfelé, a tényleges eladási árak már kevésbé.

illusztrációForrás: Shutterstock

Emiatt a piacon egyre több a beragadt lakás. Budapestre és az agglomeráció egy részére leginkább az jellemző, hogy az új építésűek mellett, a panelek vagy egy-egy jobb adottságú, kis méretű, téglaépítésű ingatlan ára még emelkedik, a többi ingatlantípusé azonban nem.

Beszáll a SPAR a házhoz szállításba

Újabb szereplővel bővül az online áruházak piaca, miután a SPAR is házhoz szállítás indítását tervezi. Az elképzelések szerint először Budapest környékén kezdődne meg a kiszállítás.

illusztrációForrás: all rights reserved/Molnarzsolt

Nem csak a szolgáltatások terén újít a SPAR, évente 6-8 új áruházat nyitnak majd, sőt, tervezik évi 20 áruház korszerűsítését.

Izrael már évtizedek óta megtalálta a megoldást a vízhiányra

Fokvárós és a világ jelentős részének problémájára, az ivóvíz hiányára, Izraelben már régóta születtek megoldások. A zsidó állam megalakulása óta komoly figyelmet szentelnek a vízre és annak megőrzésére.

illusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Emmanuele Contini

Már a 60-as éve eleje óta próbálnak jobbnál jobb megoldásokkal előállni. Az egyik ilyen a víz megtisztítása és felhasználása a mezőgazdaságban. Emellett nagyon sok tengervíz-sótalanító is található az országban, a csőtöréseket pedig számítógépes algoritmus segítségével előzik meg.

Kevés a munkaerő és irreálisak a bérigények a Balaton

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál. Akadnak olyanok, akik a munkaerőhiány miatt csak a főszezonban nyitnak ki, és akadnak, akik inkább bezárnak.

illusztrációForrás: Pixabay

Elsősorban a szakképzett és gyakorlattal rendelkező munkaerő hiányzik, amin talán enyhíteni fognak a júliustól munkába álló egyetemisták, főiskolások. A munkaerőhiányról egy üzletét részben felszámoló fonyódi vállalkozó elmondta: annyira nincs senki, hogy még a bértárgyalásokig se jut el.

Egyre többen dolgoznak luxus jachtokon, annak ellenére, hogy veszélyes

A szupergazdagok száma évről-évre növekszik, emiatt pedig sokkal többen tehetik meg mint valaha, hogy jachtot vegyenek. Egyes hajóknál pedig akár száz fős személyzetre is szükség lehet az üzemeléshez.

illusztrációForrás: AFP/Anadolu Agency/Ali Balli

Aki ezt a munkát szeretné az gyorsan mondjon le a szabadnapokról, hiszen gyakorlatilag állandóan a tulajdonos rendelkezésére kell állni. Emellett pedig szintén gyakori, hogy a személyzet nem kap fizetést, ráadásul kevés törvény védi a jachtokon dolgozókat, és a jogszabályozás sem egyértelmű, hiszen a hajók az év nagy részében nemzetközi vizeken vannak.

Majdnem húsz epermintában találtak növényvédő szert

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 22 különböző hazai szupermarketben és fővárosi piacon kapható földieper növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta meg. A felmérésben a mintákat két különböző időszakban szerezték be. Így vált vizsgálhatóvá az, hogy van-e különbség a primőr és az idényáru között.

illusztrációForrás: AFP Illusztráció

A teszt során vizsgált 22 földieper közül 19-ben a laborvizsgálat kimutatott növényvédőszer-maradványokat, jó hír viszont, hogy mindegyik messze az uniós határérték alatt volt. A lista végén az Aldi, Auchan és a CBA terméke végzett. Ezekben a többinél lényegesen magasabb (1-1,1mg/kg) az összes szermaradék-koncentráció.

A tenger mélyére költözik a Microsoft

A Microsoft azért döntött úgy, hogy az Orkney-szigetek mellett telepíti a tengerbe az emberi közreműködés nélkül működő adatközpontját, mert a térség a tengeri szélenergia egyik legrégebbi hasznosítója Európában.

illusztrációForrás: Red Box Pictures/Red Box PicturesP.O. Box 9901Seattle, WA 98109/Scott Eklund

A kapcsolatot a külvilággal, illetve az internet hálózatával, speciális adatkábelekkel tartják a hengerbe telepített számítógépek, illetve kapják a működéshez szükséges energiát. Emellett a tengervízzel sokat takaríthatnak meg a számítógépek hűtésén is.

A Facebook kínai vállalatoknak is szivárogtatott adatokat

A Facebook beismerte, hogy megosztotta a felhasználók adatai négy kínai mobilgyártóval, köztük a Huawei-jel. Amennyiben az érintett felhasználók nem tudtak arról, hogy a Facebook megosztja az adataikat másokkal, vagy nem tájékoztatták őket megfelelően, akkor ezzel a vállalat megszegte az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egy 2011-es rendelkezését.

illusztrációForrás: AFP/Xinhua News Agency/Li Xin

A Huawei-jel egyébként is nagyon bizalmatlanok az amerikaiak, hiszen a vállalat alapítója Ren Zhengfei a kínai hadsereg egykori tisztje máig szoros kapcsolatot ápol a kínai vezetéssel. A washingtoni törvényhozók most attól tartanak, hogy a pekingi kormány politikai célokra használhatja fel a megszerzett adatokat.

KSH: 3 százalék alatt maradt az infláció

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek.

illusztrációFotó: Tuba Zoltán [origo]

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára nőtt, de az élelmiszerek is átlagosan 3,8 százalékkal drágultak.

Megugrott az ipari termelés Magyarországon

A legfrissebb adatok szerint tovább tart az ipari termelés jó szériája Magyarországon, mert áprilisban is növekedés volt. Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal meghaladta áprilisban az egy évvel korábbit, a márciusi 2,4 százalékos csökkenés után.

illusztrációForrás: Pixabay

A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a kibocsátás növekedése 2,9 százalékosra gyorsult az előző havi 1,9 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban 0,2 százalékkal nőtt, a márciusi 0,7 százalékos visszaeséssel szemben.

Hatalmas veszteséget okoz a hamisítás Magyarországon

A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente 60 milliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5 százalékát teszi ki.

illusztrációForrás: AFP/Anna Kerber

A hamisítás miatt az ágazatok vesztesége a közvetlen értékesítés tekintetében Magyarországon évi 12,2 százalék, ami csaknem 5 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Ez nagyjából évi 936 millió euró forgalomkiesést (290 milliárd forint) jelent hazánkra nézve, amelynek eredményeként becslések alapján 9.900 munkahely esik ki.

Csökkent a benzin ára

Pénteken csökkent a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Előbbi 2 forinttal lett olcsóbb, míg utóbbi 3 forinttal. A KSH adataiból kiderült, hogy áprilisban az export euróban számított értéke 10,7, az importé 15,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

illusztrációForrás: MTI/Komka Péter

Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból megtudtuk, hogy májusban 2,004 milliárd euróval kétéves csúcsra, 25,172 milliárd euróra emelkedtek az MNB devizatartalékai. És nem történt meglepetés, mert maradt az alapkamat a jelenlegi 0,9 százalékon.