Ledobták a médiabombát az Egyesült Államokban

2018.06.14. 16:43

Decemberben úgy tűnt, hogy sínen van a Disney és a 21 Century Fox egybeolvadása, azonban a két vállalatnak meg kellett várniuk, hogyan ítél a bíróság egy másik ügyben, a döntés pedig nemrég meg is született. Az AT&T zöld utat kapott és 85,4 milliárd dollárért felvásárolja a Time Warner vállalatot. Sokáig kétséges volt, hogy a döntéshozók egyáltalán engedélyezik-e a két cég összeolvadását és a Disney-nél is tartottak attól, hogy ha az AT&T-Time Warner üzlet meghiúsul, akkor a Fox felvásárlása sem megy majd simán. A Disney, amely befutónak tűnt a 21 Century Fox felvásárlása kapcsán most egy komoly riválist kapott, amely ráadásul túl is licitálta őket.

A kedvező bírósági ítélet ellenére a Disney továbbra sem lehet biztos abban, hogy sikerül megszereznie Rupert Murdoch birodalmát. A 21 Century Fox-ért most a világ egyik legnagyobb vállalata a Comcast is bejelentkezett, ráadásul túl is licitálták a Disney-t. Még tavaly év végén írtunk arról, hogy megköthetik a médiatörténelem egyik legnagyobb üzletét, azóta viszont több dolog is késleltette a felvásárlást.

Egyrészt úgy tűnt, hogy a brit médiahatóság keresztbe tesz majd a Disney-Fox üzletnek, mert szerintük a Disney ezzel túl nagy befolyásra tenne szert a médiapiacon. Hasonló okok miatt vált bizonytalanná az AT&T és a Time Warner közötti üzlet is, amelyet az amerikai hatóságok vizsgáltak. Most reménykedhet a Disney, hiszen zöld utat kapott az AT&T/Time Warner. felvásárlás.

Az AT&T egy karcsapásra média nagyhatalom lettForrás: AFP/Saul Loeb

A verseny egyre kiélezettebb a médiapiacon, mert most már a hagyományos médiabirodalmak is észbe kaptak és megpróbálnak alkalmazkodni a Netflix, az Amazon és a YouTube által uralt digitális világhoz. Ezért is annyira fontos a Comcast és a Disney számára is a Fox, hiszen ha megszereznék a Fox tulajdonában lévő filmeket, sorozatokat és televíziós csatornákat, akkor egy csapásra fel tudnák forgatni a jelenlegi piaci viszonyokat.

Clay Travis, a Fox újságírója szerint jelenleg a Disney és a Comcast is jó pozícióban van, azonban bármelyik vállalat is nyer, a két fél mindenképp megpróbálja annyira feltornászni az árat, hogy még ha veszít is, a riválisnak jóval többet kelljen fizetnie, mint amennyit tényleg ér a Fox. Travis korábban arról is beszélt, hogy a Comcast akkor is részsikert ér el, ha nem jut hozzá a Fox-hoz, hiszen ha a Disney most kiköltekezik, akkor jó ideig nem megy bele újabb médiafelvásárlásokba. Így a Comcast kényelmesen be tud majd vásárolni a piacon.

A Netflix nemrégiben lett a világ legértékesebb médiavállalata és éppen a Disneyt előzték meg, amely még komoly hátrányban van a streaming piacon. Ezen próbál meg változtatni a Disney azzal, hogy 2019-ben a tervek szerint két saját streaming platformot is indít. Ezek közül az egyik a Netflixhez hasonló szolgáltatás lenne, a másik viszont kizárólag a sportokra épülne. A Netflix tehát nemcsak az emberek médiafogyasztási szokásait változtatta meg, hanem sikerült a teljes digitális médiát a feje tetejére állította, hiszen ma már mindenki őket igyekszik másolni.

Forrás: Getty Images/2017 Chesnot/Chesnot

Bár decemberben már megállapodtak, hogy a Disney 52,4 milliárd dollárért felvásárolja a 21 Century Fox nagy részét, de a Comcast is megtette saját ajánlatát, amely 65 milliárd dollár értékű, ez pedig 19 százalékkal magasabb a Disney ajánlatánál, ráadásul ha a kormány nem engedélyezi a felvásárlást, a Comcast "reverse breakup fee" néven 2,5 milliárd dollár kárpótlást fizet. Az új vetélytárs érkezése azért is érdekes, mert a Comcast már korábban megszerezte az Egyesült Államok egyik legjelentősebb médiavállalatát, az NBCUniversalt, amellyel hozzájuk került a DreamWorks és a Universal Studios is.

Emellett a Comcasthoz tartozik az Xfinity telekommunikációs vállalat, ha pedig megszereznik a Foxot, akkor tovább nőhetne a már így is több szektorban jelenlévő mamutcég.

A Comcast vagy a Disney lesz a befutó?Forrás: AFP/2018 Getty Images/Joe Raedle

Korábban arról is érkeztek hírek, hogy a Comcast a Fox mellett szívesen megvenné a Lionsgate filmstúdiót is. Céljuk minden bizonnyal egy önálló streaming szolgáltató indítása, akárcsak a Disney-nek, ehhez viszont rengeteg saját, exkluzív tartalomra van szükség. Aki megnyeri a licitháborút, az jó eséllyel pályázik majd arra, hogy a digitális streaming korszak nagyhatalma legyen.

A tét pedig óriási, hiszen a győztesé lesz a Fox filmes és televíziós stúdiója, majdnem két tucat regionális sportcsatorna, több kábeltelevíziós csatorna, közte az Egyesült Államokban népszerű FX. Emellett pedig 30 százalékos részesedéshez is jut majd a Hulu nevű streaming szolgáltatóban ás 39 százalékos tulajdonrészt kap Európa talán legjelentősebb médiatársaságában, a Sky-ban. A Comcast ráadásul már külön ajánlatot tett a Sky megmaradó 61 százalékának a megvételére. Ha sikerül nekik, akkor az övék lesz a vezető amerikai sportcsatorna, a Fox Sports, valamint a Fox News és a Fox Business is.

A Sky fontos médiaszereplő EurópábanForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A Disney jelenleg piacvezető az Egyesült Államokban a sportközvetítések terén az ESPN-nek köszönhetően, de a Fox Sports az utóbbi időben sorra szerzi meg a fontosabbnál fontosabb közvetítési jogokat, miközben az ESPN népszerűsége meredeken zuhan. A Comcast a Fox megvásárlásával nemcsak a film- és sorozatgyártásban, valamint a digitális médiában törne az élre, hanem potenciálisan az amerikai sportközvetítések zömét is képes lenne megszerezni. Ezzel viszont alaposan keresztbe tenne a Disney-nek, hiszen a sportközvetítések jogai elengedhetetlenek ahhoz, hogy életben tartsák az ESPN-t és saját sporttematikájú streaming szolgáltatást tudjanak indítani.

Itt jön be a képbe az AT&T, amely gyakorlatilag surranópályán előzte be a Comcastot és a Disneyt, hiszen a Time Warner felvásárlásával hozzájuk került a Turner Sports, ezáltal pedig a Bleacher Report nevű online sportmagazin is, amely hihetetlen gyorsan növekszik és lassan utoléri az etalonnak számító ESPN-t. Ha ez nem volna elég, akkor szintén a Turner Sports, vagyis most már az AT&T kezében lesznek az NFL Sunday ticket exkluzív jogai és az amerikai egyetemi kosárlabda rájátszást is közvetítik, partneri megállapodásban a CBS-szel.

Bajban az ESPNForrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Windle

Fontos televíziós csatornák is kerültek az AT&T-hez, többek között az HBO. Ehhez hozzájön még az is, hogy az Egyesült Államok egyik piacvezető kábeltévé szolgáltatója, a DirecTV is az övék, emiatt pedig sokkal többet tudnak majd kérni azoktól a szolgáltatóktól, amelyek  Time Warner által készített tartalmakat szeretnének sugározni, például a Harry Potter-filmeket.

Az AT&T vezérigazgatója, Rendall Stephenson kijelentette, hogy a Time Warner üzlet után most már a Netflix-szel is képesek lesznek felvenni a versenyt. Az AT&T egyébként több területen is erősnek mondható, hiszen ez a cég az Egyesült Államok második legnagyobb mobilhálózat szolgáltatója. Jól látszik, hogy a Disney-t több fronton is támadják, de a digitális piac jelenlegi uralkodó hármasának sem lesz egyszerű dolga, főleg úgy, hogy az AT&T/Time Warner egybeolvadás azt is jelzi, hogy egyre több telekommunikációs vállalat jelenhet meg a szórakoztatóiparban.