Csökkenhet a csapolt sör áfája?

sör, csapolt sör
Vágólapra másolva!
Minőségben és mennyiségben is nő a magyar sörpiac, fejenként 63-64 liter az éves fogyasztás mértéke.
Vágólapra másolva!

A vg.hu cikke szerint a magyar sörgyártók a csapolt sörök áfájának csökkentése mellett érvelnek.

Növekszik a magyarországi sörpiac

A Magyarországon fogyasztott csapolt sörök több mint 90 százaléka itthon készül. Az EU-ban nincs mód a helyi termékek preferálására, ám a csökkentett áfával a magyar termékek kerülhetnének előtérbe. Romániában 9 százalékra mérsékelték a csapolt sör áfáját a vendéglátásban. Csaknem egy tucat uniós országban alkoholos italokra is vonatkozik már a kedvezményes áfa.

Áfacsökkentést szorgalmaznak a magyar sörgyártók (illusztráció) Forrás: Shutterstock

Magyarországon az utóbbi három évben növekszik a sörpiac, minőségében és volumenében is

– jelezte Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

A prémiumkategóriák az utóbbi években két számjegyű növekedést könyvelhettek el, a mennyiségi bővülés pedig 2-4 százalékot tett ki (kivéve 2016-ban, amikor stagnálás volt).

- ezt a szövetség igazgatója Brüsszelben, a sörfőzdék konferenciáján jelentette be.

Illusztráció Forrás: KLM

Az igazgató szerint a nagy sportesemények, például a foci-vb, 1-2 százalékos növekedést hozhat itthon a sörfogyasztásban. Ha Magyarország rendezne ilyen nagy viadalt, az 4-5 százalékos emelkedést jelentene.

A meleg, napsütéses időjárás kedvez a sörivásnak.

Svédországban és Norvégiában sörfogyasztási csúcsot hozott az elmúlt hetek kánikulája, míg Spanyolországban és Portugáliában a rossz idő visszaesést okozott.

Magyarország a középmezőnyben

Magyarország az európai középmezőnyben helyezkedik el a 63-64 liter/fő/év fogyasztással, a vezető csehek 138 litert gurítanak le fejenként egy évben, de a németek sem ódzkodnak a sörtől.

Belgiumban az előállított sörmennyiség 75 százaléka kivitelre készül.

Csehországban hetente nyílik egy sörfőzde, bár a cseh sörturizmus volumenéről nehéz egyértelmű számokat közölni.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója úgy látja: a fogyasztók egy részénél érzékelhető márkahűség, a prímet a lager típusú sörök viszik itthon.

Ezek adják a piac 80-90 százalékát.

A Fóti Kézműves Sörfőzde épülete - Magyarországon is növekszik a sörpiac, népszerűek a kézműves sörök Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A kisüzemi és a nagyüzemi sörfőzdék innovációjának köszönhetően 2017 áttörést hozott, megjelentek a speciális főzetek, sőt már szezonális különlegességek is kaphatók. Schillinger jelezte: a szövetség építi a sörkultúrát, nagyon jó ázsiójuk van a magyar söröknek. Ezt hivatott tovább erősíteni az idén elindult a Csapra, magyar! kezdeményezés is, mellyel a magyar csapolt söröket kívánják népszerűsíteni.