Eurostat-jelentés - dobogós helyen a hazai béremelés

2018.06.18. 06:30

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság.

Az unión belül ez a harmadik legmagasabb növekedés volt, nálunk nagyobb emelkedést csak Romániában (12,7 százalék) és Lettországban (11,2 százalék) regisztráltak. Az uniós átlag 2,7 százalék volt, ami azt jelzi, hogy hazánkban kiugróan magas munkaerőköltség-növekedést könyvelhettek el.Mivel a munkára rakódó terhek nem növekedtek, sőt, a járulékcsökkentés miatt alacsonyabb lett az adóék is, ezért a költségek emelkedése a nettó bérek növekedésében csapódott le. Az Eurostat indexét két komponensére bontva azt láthatjuk, hogy a béremelkedés 12,8 százalékos volt, míg az egyéb költségek 0,7 százalékkal csökkentek.

A szektorális bontásban nagy eltéréseket nem figyelhetünk meg: a legjobban az építőipar bérköltsége emelkedett (10,7 százalékkal), az iparban a ráfordítások 9,4 százalékkal lettek magasabbak, a szolgáltató szektorban pedig 9 százalékos bővülést mutattak - olvasható a Világgazdaságban.