Rekordforgalmat ért el, újabb áruházakat nyithat a Praktiker

2018.06.18. 14:22

Még soha annyi pénzt nem hagytak a hazai vásárlók a Praktiker barkácsáruházlánc pénztáraiban, mint tavaly. A társaság ezt a forgalmat még legalább tizedével szeretné megfejelni az idén, emellett folytatja áruházai modernizálását, illetve további terjeszkedést, azaz új egységek nyitását is tervezi a közeljövőben.

Rekordforgalmat ért el a Praktiker tavaly, a magyar piacon 20 éve működő barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat - közölte Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója. Az idén további 10 százalék feletti növekedést várnak. A társaság 1,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly a 2016-os 500 millió után. A tavalyi összforgalom 6 százalékát adta az online értékesítés, míg 2014-ben még csak 1,4 százalékos volt a részesedése. A társaság ezen a területen további erősödésre számít.

A Praktikernek 20 áruháza van Magyarországon, mintegy 1500 embernek ad munkát. Továbbra is 75-80 százalékos a magyar beszállítók aránya, és tervezik a hazai beszállítók számának növelését. Az áruházlánc 2016-ban magyar tulajdonba került, többségi tulajdonosa a Wallis csoport, kisebbségi tulajdonosa Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.

A cég 30,9 százalékról 33,1 százalékra emelte piaci részesedését a 135 milliárd forintosra becsült magyar barkácspiacon.

Tavaly mintegy 5 millió fizető vásárló fordult meg a barkácslánc áruházaiban, 15 százalékkal több az előző évinél. Az emelkedő magyarországi ingatlanvásárlási és felújítási kedv jelentősen hozzájárult a vásárlók számának, illetve a vásárlások átlagos értékének növekedéséhez.

Praktiker áruház a vecsési Market Central Ferihegy bevásárlóparkbanForrás: MTI/Földi Imre

Tavaly megkezdték áruházaik modernizációját. A Praktiker tervezi újabb egységek nyitását is, ennek részleteiről Karl-Heinz Keth annyit mondott: nagy kihívás a megfelelő helyszínek megtalálása. A magyarországi "plázastop" törvény miatt elsősorban kisebb méretű áruházak nyitásán gondolkodnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK