Bűzlő ásványvizeket vont ki a forgalomból a Nébih

Jana, eper és guava ízű üdítőital
Vágólapra másolva!
Közérdekű fogyasztói bejelentések alapján indított vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Fonyódi Ásványvíz Kft. által forgalmazott Jana eper és guava ízesítésű üdítőitallal kapcsolatban. Az 1,5 literes kiszerelésű termékek egy részénél – a vásárlói jelzések szerint – vegyszerre emlékeztető, idegen szagot lehetett érezni, emellett opálos, úszó, lebegő pelyheket tartalmaztak. A problémát a hatóság akkreditált laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették.
Vágólapra másolva!

A forgalmazó – a hatóság jelzése alapján – saját hatáskörben kivonta a forgalomból a 22.02.2019, a 23.02.2019 és 24.02.2019. minőség-megőrzési idejű tételeket. A Nébih ügyfélszolgálatára rövid idő alatt több közérdekű bejelentés is érkezett, amelyben a Fonyódi Ásványvíz Kft. által forgalmazott 1,5 literes Jana eper és guava ízesítésű üdítőitallal kapcsolatban jeleztek.

A lakossági panaszokat a Nébih laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették.

A problémáról a hatóság haladéktalanul értesítette a magyarországi forgalmazót. A vállalkozás ezután saját hatáskörben kivonta a forgalomból a 22.02.2019, a 23.02.2019 és 24.02.2019. minőség-megőrzési idejű tételeket.

Jana, eper és guava ízű üdítőital Forrás: jana-water.com

A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy amennyiben vásároltak a termékből, és a palackban fehér, lebegő szennyeződést tapasztalnak, illetve vegyszeres szagot éreznek, ne fogyasszák azt el!

A Nébih számára minden esetben fontos információt jelentenek a lakossági bejelentések. A hatóság kéri, hogy ha egy megvásárolt élelmiszerrel kapcsolatosan kifogást tapasztalnak, akkor – a szükséges adatok megadásával – a jövőben is értesítsék a hivatalt az ingyenesen hívható ZöldSzámon (06/80/244-263) vagy a Nébih Navigátor mobilalkalmazás segítségével!