Milliárdokról feledkeztek el a Szép-kártya-tulajdonosok

SZÉP-kártya, Széchenyi Pihenőkártya
A Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtásra kerülő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), amelyek a Pénzjegynyomdában készültek (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A Szép-kártyákra két évvel ezelőtt feltöltött keret nagyjából 98 százalékát elköltötték a kedvezményezettek a május végi határidő lejártáig.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank által kibocsátott kártyákon összesen nagyjából 2 milliárd forint maradt a béren kívüli juttatásból - jelezték a kártyakibocsátó pénzintézetek.

Sokat költöttek, de sokat is meghagytak a kártyatulajdonosok

Az OTP által kezelt kártyákra a munkáltatók 77,2 milliárd forintot töltöttek fel.

A béren kívüli juttatást a munkavállalók jelentős része az utolsó pillanatban használta fel - közölte a bank. Májusban 1,4 milliárd forinttal csökkent a hó végén lejáró feltöltések összege, ezen belül

az utolsó egy hét alatt több mint 700 millió forintot költöttek a kártyabirtokosok pihenésre, étkezésre és szabadidős tevékenységre.

Sok pénz maradt a Szép-kártyákon Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

Az MKB-nál a 2016-ban utalt juttatások 1,77 százalékát, kevesebb mint 240 millió forintot nem használtak fel az érintettek.

A pénzintézetnél az utolsó napokban - a pünkösdi hétvégétől a határidő lejártáig - 147 millió forintot költött el 3171 kártyabirtokos, ami átlagosan személyenként több mint 46 ezer forint költést mutat.

A határidőig a banknál 35 643 kártyabirtokos nem használta fel pénzét, amely átlagosan fejenként 6730 forintot jelent.

Sokaknak közülük mindössze néhány száz forintjuk maradt a számlán, miközben 198 főnek 100 ezer forint és 267 ezer forint között volt a megmaradó pénze.

Az MKB-nál 1871 olyan munkáltatót tartanak számon, amelynek visszajár a Szép-kártyákra feltöltött összegből, miután a kedvezményezett nem használta fel a keretet; a legnagyobb visszajáró összeg 6,1 millió forint.

A K&H-nál a két évvel ezelőtt feltöltött összeg közel 97 százalékát használták fel az érintettek, a kártyákon így nagyjából 254 millió forint maradt.

A pünkösdi hosszú hétvégét követő egy hét alatt nagyjából 60 millió forintot költöttek el az érintettek - közölte a pénzintézet.

Illusztráció Forrás: 'Wise'

Szállásra maradt a legtöbb

A kártyákon maradt pénz 40 százaléka szállás, 34 százaléka a vendéglátás, 26 százaléka pedig a szabadidő zseben maradt

A bankok a megmaradt egyenlegeket a jogszabályi kötelezettségeiknek megfelelően június 30-ig visszautalják az érintett munkáltatóknak.

A visszautalt összegekkel a cégek - a jogszabályok figyelembevételével - szabadon rendelkezhetnek.

A 2017-ben és 2018-ban kapott támogatások továbbra is felhasználhatóak a bankok szolgáltatói partnerhálózatánál.