Kilőtt a Facebook árfolyama, szupergazdag lett Zuckerberg

tech_nevek
A Facebook, vagyis az "arckönyv" nevének megfejtése is egészen egyszerű: így hívták az egyetemi campusokon a diák nyilvántartását.
Vágólapra másolva!
Adatbotrány ide, adatbotrány oda, a Facebook részvényárfolyama eddig soha nem látott magasságokba emelkedett: szerdán már 200 dollár felett is jegyezték az amerikai tőzsdén. A cég alapítója, Mark Zuckerberg számára történelmi volt a tegnapi nap abból a szempontból is, hogy a részvények drágulásának köszönhetően utolérte Warren Buffetet a világ leggazdagabb embereinek rangsorában. További hír, hogy a közösségi oldal fizetőssé teheti a csoporttagságot.
Vágólapra másolva!

Miközben sokan az ellenkezőjére fogadtak, a Facebook nem egészen két hónap alatt kiheverte a botrányokat. Ahhoz képest, hogy elemzők néhány héttel ezelőtt még a cég papírjainak további esésére számítottak, és 140-145 dollárra vagy az alá tették a vételi szintet, a részvények árfolyama áprilisban 150 dollárnál megfordult. Innen pedig folyamatos emelkedésbe kezdett, miután akkor már úgy tűnt, hogy a társaságot nem fogja megrengetni az adatkezelési botrány, emellett pozitív első negyedéves eredmények láttak napvilágot.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója Forrás: Quartz


Ráadásul egyik történelmi pillanat hozza a másikat, hiszen a cég papírjainak ilyen magas árazásának eredményeként Mark Zuckerberg immár - holtversenyben Warren Buffettel - a 3.-4. leggazdagabb ember a világon.

A Bloomberg egyaránt 81,6 milliárd dollárra taksálja a két üzletember vagyonát. Ám míg Warren Buffett 3,7 milliárd dollárral „szegényebb" lett az elmúlt időszakban, addig Zuckerberg az idén 8,8 milliárddal gazdagodott.

Ha folytatódik ez a tendencia, akkor Zuckerberg hamarosan maga mögé utasíthatja Buffettet.

Egy friss hír szerint a Facebook hozzá fog járulni ahhoz, hogy az adminisztrátorok a jövőben havi 4,99-29,99 dollár közötti összeget számítsanak fel tagdíjként egyes csoportok esetében. Egyelőre kísérleti jelleggel három csoporttípusnál vezetik be az újítást. Talán ez lehet az első lépés a közösségi oldal teljes mértékben fizetőssé tételéhez, amiről már jó ideje keringenek híresztelések.