Kifogyott az ötletekből az ellaposodó Szilícium-völgy

facebook, tenyér
Bizonyos feltételek esetén, egy elhunyt profilja továbbra is aktív maradhat a Facebookon (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Érdekes jelenség figyelhető meg a világ leginnovatívabb vállalatai között. Az elmúlt évben sorra kapnak ki saját pályájukon a kisebb cégektől, miközben valódi újításokat csak kevesen tudnak bevezetni. A közösségi médiavállalatok körében még elszomorítóbb a helyzet. A Snapchat, a Youtube, az Instagram, a Facebook és a Youtube egymástól lopja el a funkciókat majd újként adja el az ötletet. Az IGTV és a Facebook Story csak néhánya azoknak az "innovatív" megoldásoknak a sorából, amelyek már évek óta léteznek, csak más platformon, más néven futnak. Elmagyarázzuk mi az oka annak, hogy a másolás biztonságosabb és olcsóbb, mint az innováció.
Vágólapra másolva!

A Youtube bejelentette, hogy bevezetik az úgynevezett " channel membership" nevű programot. Ennek lényege, hogy a felhasználók 4,99 dolláros havidíjért feliratkozhatnak kedvenc Youtube csatornájukra, ezért cserébe pedig exkluzív tartalmakat kapnak. Ez tényleg egy remek ötlet, hiszen így támogathatjuk kedvenc youtubereinket. A probléma azzal van, hogy a videomegosztó a sajátjaként árulja az ötletet, miközben az Amazon közkedvelt platformján, a Twitchen már évek óta létezik a funkció.

A Youtube emellett partneri megállapodást kötött a Teespringgel, így a youtuberek saját pólóikat és egyéb termékeket is tudnak árulni a rajongóknak egyenesen a csatornán. Eddig ez csak úgy volt lehetséges, hogy egy link segítségével irányították át az oldalra. Azonban a funkció csak olyan amerikai youtuberek számára lesz elérhető, akik több mint 10 ezer feliratkozóval rendelkeznek.

illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sophia Kembowski

Mindenesetre jó látni, hogy a Youtube végre elkezdett foglalkozni azokkal, akik saját tartalmakat gyártanak és ezáltal nagyon sok nézőt csábítanak a portálra, hiszen részben nekik köszönhetik, hogy néhány videó nézettebb, mint a legmenőbb amerikai tévésorozatok. Az "újítások" mellett a Youtube bejelentette, hogy elindítják a "premieres" funkciót is, amelynek segítségével egy előre felvett videót úgy lehet bemutatni, mint ha élőben menne. Ezzel úgy tűnik még inkább szeretnének a hagyományos média irányába elmozdulni, hiszen a premier funkció segítségével valóban úgy lehet majd nézni bizonyos tartalmakat, mintha a tévé előtt ülnénk.

A Youtube alig egy nappal azután jelentette be a Twitch-től átvett funkció elindítását, hogy a Facebook által futtatott Instagram képmegosztó oldal közölte: IGTV néve elindítják saját Youtube-szerű szolgáltatásukat. Az Instagram egyébként sportot űz abból, hogy átveszi más oldalak népszerű alkalmazásait, majd azokat tökéletesíti és elérhetővé teszi a saját platformján.

A live-ot a Facebook-tól, a mystory-t és a stickereknek nevezett kozmetikákat a Snapchattől, az IGTV-t pedig a Youtube-tól nyúlták le.

A Snapchatnél emiatt ki is borult a bili, de gyakorlatilag semmit nem tehetnek ellene és bármennyire is innovatív volt a cég az elején, mára már az általuk kitalált újítások, mint az eltűnő képek küldése, a stickerek és a mystoryk már az összes riválisnál megtalálhatóak, ráadásul a másolás nem csak jól sikerült, de népszerűbb lett mint az eredeti.

illusztráció Forrás: Pixabay

Az Apple évekig arról volt híres, hogy merész újításokkal lepték meg a rajongókat és olyan funkciókat és termékeket találtak ki, amelyek tényleg egyedülállóak a számítástechnikába. Mára viszont ők is inkább a biztosra mennek és ezért lehet az, hogy néhány a Samsung által régóta használt megoldás, csak évekkel később kerül be az iPhone telefonokba. Ráadásul innováció terén egy ideje már sem a Samsung, sem pedig az Apple nem hoz újat. Persze az úgynevezett notch bevezetését tényleg átvette a legtöbb Androidos készülék, de az arcfelismerő nem egy új megoldás, hanem egy évek óta létező és az Apple által tökéletesített technológia.

Az Oppo például, amely nyugaton egy kevésbé ismert mobilgyártó, a napokban mutatta be új csúcskészülékét, amely valódi újításokat mutatott be. Az előugró selfie kamera és arcfelismerő egy igazán merész és innovatív húzás, amit a nagyok úgy tűnik már nem mernek megkockáztatni. Persze ez a megoldás sem tökéletes, de végre valami friss dolgot is lehet látni a teljesen sterilnek mondható csúcstelefonok között.

Ennek egyik oka, hogy a valódi innováció borzasztóan költséges, ráadásul az sem biztos, hogy működni fog.

Sokkal olcsóbb egy máshol már látott jól működő dolgot picit átalakítani és eladni, mint egy teljesen új terméket vagy funkciót alkotni, emellett pedig kevesebb a kockázat is. A legfontosabb innovációk nem jöhetnek létre a kormány segítsége nélkül, ahogyan ezt Mariana Mazzucato közgazdász is állítja. Ő bebizonyította, hogy majdnem az összes jelentősebb innovációt a második világháború óta a közszféra támogatott, egyszerűen azért, mert ők a privát szektorral szemben sokkal nagyobb kockázatokat is fel tudnak vállalni.

illusztráció Forrás: Getty Images/Studioeast

Visszatérve a Snapchathez, a Facebook hárommilliárd dollárt fizetett volna a cégért, ezt viszont elutasították, tehát a közösségi médiaóriás hoppon maradt, ráadásul egy potenciális riválist sem sikerült eltávolítani a piacról. A dolgot mostmár nem bízzák a véletre. A Facebooknál egy külön részleg dolgozik azon, hogy a figyeljék az újonnan megjelenő alkalmazásokat és a legmenőbb startupokat és ha az ötlet jó, agresszív ajánlatokkal a lehető legrövidebb idő alatt próbálják meg felvásárolni őket.

Így került hozzájuk az Instagram, a WhatsApp és az Oculus Rift, amelyek mind potenciális veszélyforrások voltak. A Snapchatet azonban nem sikerült megszerezni, még úgy sem, hogy jóval többet ajánlottak érte, mint amennyit akkoriban ért. A meghiúsult felvásárlás egy ideig katasztrofálisnak tűnt a Facebooknak. Az emberek egyre kevesebb videót és képet osztottak meg a legnagyobb közösségi oldalon és inkább a Snapchaten töltötték idejük nagy részét, ráadásul a fiatalok között elképesztően népszerű volt az alkalmazás.

Ha most megfigyeljük a Snapchat, az Instagram és a Facebook funkcióit rájövünk, hogy mára már nincs olyan dolog, amit az egyiken megtehetünk, a másikon nem.

De az is része a történetnek, hogy a hasonlóság ellenére a platformok felhasználói nagyban különböznek egymástól, hiszen mindhárom oldal más időben és más célközönségnek készült. A Snapchat viszont veszélyt jelentett, mivel elcsalogathatta a jövő fiatal felhasználóit.

Mark Zuckerber Forrás: Getty Images/David Ramos

Zuckerberg állítólag egy 2016-os zártkörű találkozón azt mondta a dolgozóknak: ne hagyják, hogy a büszkeségük az útjukba álljon, tegyenek meg mindent a sikerért, még ha ez azt is jelenti, hogy a riválisokat kell másolni. Ez pedig a Facebook titkos szlogenje is volt egy időben a Wired szerint: " ne legyél túl büszke a másoláshoz". Jelenleg pedig egy copycat körforgásnak lehetünk szemtanúi, ahol a piacvezető cégek vagy felvásárolják a kicsi, ötletes, egyedi vállalatokat, ha pedig ez nem sikerül akkor fogják a funkciókat és lemásolják, és a végén a Facebookhoz hasonló óriásvállalatok kerülnek ki győztesen.