Magyarország érdemi felzárkózást hajt végre

JÁKLI Gergely; MAGYAR Levente
Budapest, 2018. június 28. Jákli Gergely, az Exim vezérigazgatója és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára (b-j) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közös, Exim Awards díjátadó gáláján a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2018. június 28-án. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A 4 százalékos gazdasági növekedést Magyarország tartani tudja, így a következő években érdemi felzárkózást fog végrehajtani a nyugati gazdaságokhoz – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, az Exim díjátadó gáláján.
Vágólapra másolva!

A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító partnereinek szóló díjak átadásán Magyar Levente emlékeztetett: az elmúlt két negyedévben a gazdasági növekedés közelebb volt az 5 százalékhoz, mint a 4-hez.

A magyar export volumene tavaly meghaladta a 100 milliárd eurót, ami történelmi rekord – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki úgy fogalmazott, hogy "innen csak előre van", azt szeretnék, hogy a következő években a kivitel mértéke tovább bővüljön.

Az Eximbanknak és partnereinek egyre több céget sikerül bevonniuk a finanszírozásba, soha nem volt annyi kis- és középvállalati ügyfelük, mint az elmúlt negyedévben – mutatott rá Magyar Levente.
Új programot indítanak a sikeres magyar élelmiszeripari cégek segítésére annak érdekében, hogy az "alapvető magyar adottságokra" épülő ágazat tovább tudjon fejlődni.

Jákli Gergely és Magyar Levente Forrás: MTI/Mónus Márton

Urbán Zoltánról, az Eximbank tavaly elhunyt vezérigazgatójáról megemlékezve a parlamenti államtitkár elmondta: példakép volt mind emberségben, mind a szakértelem terén, és az is marad.

Jákli Gergely, az Exim új vezérigazgatója az eseményen elmondta: tavaly 336 milliárd forintnyi új hitelt helyeztek ki, ebből 206 milliárdot a gálán résztvevő pénzintézetek segítségével. 33 pénzügyi intézettel – 24 hitelintézettel és 9 lízingcéggel – állnak kapcsolatban, tavaly év végéig pedig összesen 1377 ügyfelük volt, közülük 1160 kkv.

Az Urbán Zoltán-emlékdíjat Tóth Attila a CIB Bank Zrt. vezető kereskedelem-finanszírozási tanácsadója vette át a gálán, aki az indoklás szerint tavaly a legnagyobb darabszámban kötött Eximbank által refinanszírozott szerződést.

Az Exim legtöbb hitelt folyósító hitelintézeti partnerének díját a tavalyi tevékenység alapján a Raiffeisen Bank kapta, a legtöbb kkv-ügyfelet finanszírozó hitelintézet díj a CIB Banké, a leggyorsabban bővülő hitelintézeti partner díj a Polgári Banké, a legtöbb lízing szerződést megkötő refinanszírozási partner díj a Merkantil Banké lett.