90 milliárd dolláros lökést ad a gazdaságnak, hogy a nők is vezetnek

szaúdi nők vezetnek
(FILES) In this file photo taken on March 7, 2018, a Saudi woman has a driving lesson in Jeddah. Saudi Arabia, the only country that does not allow women to drive, is set to lift its ban on female motorists on June 24. / AFP PHOTO / Amer HILABI
Vágólapra másolva!
A világon utoljára Szaúd-Arábia is engedélyezte a nők számára az autóvezetést. A döntésnek jótékony gazdasági hatásai lesznek elemzők szerint. Becslések szerint Szaúd-Arábia az elkövetkezendő 12 évben majdnem annyit nyer az új törvénnyel, mint a Saudi Aramco-részvény kibocsátásával.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábiában június 24-től nők is vezethetnek autót. A történelmi lépésnek több oka is van. Egyfelől a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán lazít a vallási előírásokon, amivel az ország nyitottságát akarják növelni.

Ennek oka, hogy Szaúd-Arábiában felismerték,

hogy a gazdaság nem függhet kizárólag a kőolajtól, ezért nyitnak más ágazatok felé is,

leginkább a szomszédos mintákra a turizmust szeretnék fejleszteni, de olyan technológiai újítások is érkeznek az államba, mint a Hyperloop.

Ebbe az innovációs sorba jól passzol a nőkkel kapcsolatos szabályok lazítása, ráadásul az,

hogy nők is volán mögé ülhetnek, óriási gazdasági lökést adhat Szaúd-Arábiának.

Rengeteg pénz jelenthet a döntés Forrás: AFP/Amer Hilabi

Korábban az Origo is megírta, hogy a lépés a népesség felének teremthet munkahelyet, vagy a mobilitásnak köszönhetően hozhat közelebb nőket a munkaerőpiachoz.

A Bloomberg most az is kiszámolta, hogy mekkora lökést adhatnak a közel-keleti országnak a női vezetők.

A lap szerint ez 90 milliárd dollárnyi pluszt jelent 2030-ig.

Ez az összeg közel akkora, amelyet a Saudi Aramco nyilvános tőzsdei kibocsátásától remélnek.

Ziad Daoud, a Bloomberg közel-keleti szakértője szerint a döntés miatt rengeteg nő fog a munkaerőpiacra áramlani, aminek egyenes következménye lesz, hogy a keresetek is emelkedni fognak.

Ennek folyománya a növekvő fogyasztás lesz, ami a gazdasági növekedésre jótékony hatással lesz.

Az elemző szerint a hatás nem azonnal fog jelentkezni, türelmesnek kell lenni, de egy évtizeden belül már érezhetőek lesznek a döntés pozitív hozadékai.

Szaúdi nő gyakorol Forrás: AFP/Yousef Doubisi

A Bloomberg szerint Szaúd-Arábiában a legtorzabb a nemek aránya a munkaerőpiacon a közel-keleti országok sorában.

A Világbank adatai szerint Szaúd-Arábiában csak a nők 20 százaléka dolgozik.

Ez az arány

  • Ománban – 30,1 százalék
  • Bahreinben – 38,9 százalék
  • az Egyesült Arab Emírségekben – 41,8 százalék
  • Kuvaitban – 48 százalék
  • Katarban – 53,3 százalék

Ahhoz, hogy ez az arány Szaúd-Arábiában 1 százalékponttal emelkedjen, 70 ezer nőnek kellene munkába állni, éves szinten 0,9 százalékpontos emelkedést tartanak reálisnak.

Másodlagos hatás lehet, hogy az országban emellett több benzin fogyhat.