Két bejelentéssel 17 milliárd tűnt el a tőzsdéről

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai technológiai óriás két bejelentést is tett, és ezzel egyből csökkent 17,5 milliárd dollárral nyolc nagy cég részvényeinek ára.
Vágólapra másolva!

Az Amazon közölte, hogy szállítási hálózatát szeretné helyi cégekkel bővíteni,

a hír hatására mind a FedEx, mind a UPS részvényei zuhanni kezdtek,

és összesen 3 milliárd dollárt vesztettek piaci értékükből.

Illusztráció Forrás: Getty Images/David Ryder

Pár órával később pedig bejelentették, hogy megvásárolják a PillPack gyógyszergyártó startupot, és ezzel a felvásárlással az Amazon belép az egészségügyi piacra is. A CNBC híroldal szerint majdnem egymilliárd dollárt fizethetett Jeff Bezos cége a startupért.

A bejelentés után öt gyógyszercég részvényei estek, például a Walgreens Boots Alliance drogéria hálózaté, vagy a Rite Aid gyógyszerelosztóé – összesen 14,5 milliárd dollárt buktak ezek a vállalatok.

Mivel a Walmart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége is ajánlatott tett a PillPack felvásárlására, ám vesztettek az Amazonnal szemben, így ez az amerikai cég is 3,04 milliárd dollárt vesztett.