A Tesco is visszahívja a veszélyes zöldségeket

Vágólapra másolva!
A Tesco - az Aldi és a Penny Market után - pénteken levette a polcokról a Greenyard vállalat által gyártott mirelit zöldségeket. 
Vágólapra másolva!

A Tesco másik két üzlethez hasonlóan jár el, vagyis azoknak a vásárlóknak, akik (akár blokk nélkül) visszaviszik a termékeket, a vevőszolgálaton visszafizetik a fagyasztott zöldségek árát.

Honlapjukon részletesen leírják, milyen termékeket vesznek vissza.

Halálos veszély miatt eddig 13-féle fagyasztott zöldségfélét hívott vissza az Aldi. A vélhetően

Listeria monocytogenes baktériummal fertőzött Gartengold márkájú termékek súlyos megbetegedést,

akár halált is okozhatnak.

Magyarországon senki sem betegedett meg

Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának helyettes vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán elmondta, Magyarországon nem okoztak megbetegedést a szennyezett termékek.

A Nébih ugyanakkor arra figyelmeztette a vásárlókat, ha bármilyen fagyasztott zöldségből főznek, alaposan főzzék át, mielőtt felhasználnák.