Továbbra is jócskán alulértékeltek a magyar részvények

2018.07.09. 11:31

A múlt héten összességében valamelyest esett a Budapesti Értéktőzsde indexe, miközben a nemzetközi tőzsdéket az emelkedés jellemezte. A forint erősödni tudott.

Az előző pénteki ralit követően kisebb korrekcióval nyitotta július első hetét a hazai részvénypiac, ahonnan két nap alatt nagyot ugrott. A hét második felében azonban elfogyott a lendület, visszaeső forgalom mellett lejjebb csorgott a BUX. A hazai részvénypiaci index így 0,97 százalékos eséssel zárta a múlt hetet - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Jó hírt kapott az OTP

Néhány napos sávozás után felfelé tört ki az OTP, azonban 10,380 forintnál, a korábban nyitva hagyott résnél és egyúttal az 50 napos mozgóátlagnál megtorpant, így végül 0,49 százalékot gyengült a legnagyobb hazai bank árfolyama. Pénteken annak ellenére nem tudott elrugaszkodni, hogy a Morgan Stanley felhalmozási ajánlat mellett 13400-ról 13600 forintra emelte a tizenkét hónapos célárát. A MOL a heti csúcsát csütörtök reggel érte el, de innen már esés következett, az olajrészvény végül 1,54 százalékos eséssel fejezte be a heti kereskedést. A Richter gyakorlatilag az 5035-5180 forintos sávban hullámzott, 2,23 százalékos veszteséget produkálva. A Magyar Telekom a hét közepén érte el mélypontját: ismét becsúszott a 400 forintos lélektani szint alá, azonban szerdán nagyot rántottak a papírokon, így végül 1,37 százalékos erősödéssel zárt. A hazai részvénypiac összességében alulteljesítette a nemzetközi piacokat, a hazai részvények továbbra is jócskán, legalább 20-30 százalékkal alulértékeltek.

Budapesti ÉrtéktőzsdeFotó: Szabó Gábor - Origo

Erősödési hullámok a forintnál

A hét első napján a 330-as szint körül ingadozott a forint, majd kedd reggel éles fordulattal erősödni kezdett. Minden napra jutott egy-egy újabb erősödési hullám. A forint végül 1,9 százalékkal, 323 alá erősödött az euró ellenében. A forint erősödése a dollárral szemben még látványosabb, mintegy 2,35 százalékos volt. Heti szinten az euró 0,53%-kal értékelődött fel a dollárral szemben. Úgy tűnik, hogy tetőztek az állampapír hozamok, a kedden elért többéves csúcsokhoz képest a hét végére már mérséklődtek.

Kilőttek a német autógyártók

A nemzetközi piacokon a hét első napján a kereskedelmi háború közelsége mellett a német koalíciós feszültségek is rontották a hangulatot. Kedden estek az amerikai tőzsdék a közelgő szünnap és a Facebook zuhanása miatt, mivel az adatbotránnyal kapcsolatos nyomozásokat kiterjeszthetik a hatóságok. Szerdán nagyot estek a félvezető-gyártók, miután egy kínai bíróság megtiltotta a Micron Technologynak, hogy memória-chipeket értékesítsen. Csütörtökön kilőttek a német autógyártók részvényei annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államok nagykövete jelezte a német autógyáraknak, hogy eltekintenének a vámok emelésétől, sőt kivezetnék a vámokat, ha ezt az EU is megteszi. Egészen péntekig, a 34 milliárd dollár értékű kínai import elleni amerikai védővámok bevezetéséig estek az ázsiai részvénypiacok, azonban pénteken nagyot emelkedtek, ami a klasszikus „pletykára adj, tényekre vegyél" esete. Kilőtt a Biogen, mivel biztató eredményeket közölt az Alzheimer-kór elleni kezeléssel kapcsolatban. A múlt héten a DAX összességében 1,55, a Dow Jones 0,7, az S&P 500 1,5, a Nasdaq pedig 2,4 százalékkal emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK