Brutális tempóban a Spar, újabb áruházat nyitottak

Spar, felújítás, Interspar
Vágólapra másolva!
Az új, 1300 négyzetméteres egység, Kína Kuangtung tartományában, Tungkuan városban kezdte meg működését.
Vágólapra másolva!

Kínában 2004-ben nyílt meg az áruházlánc első üzlete.

Rámennek a zöldség-gyümölcsre

A nyitás kapcsán azt mondták az áruházláncnál, hogy annak koncepcióját meghatározta a vásárlók növekvő igénye a friss terményekre.

A kényelmes vásárlás érdekében még egy zöldség- és terményszeletelő szolgáltatást is biztosítanak az üzlettéren belül.

Az egységben az önkiszolgáló pénztárak mellett mobilapplikációval is megoldott a fizetés a kasszáknál.

A vásárlók egy európai jellegű, helyben sütött árukat kínáló pékséggel is találkozhatnak.

Illusztráció Forrás: Spar/Molnár Zsolt

Terjeszkedik a lánc

A SPAR rohamléptekkel terjeszkedik az ázsiai országban. Csak ebben a tartományban már 45 hipermarket és 11 szupermarket típusú egységük van.

A mostani megnyitásával 412-re emelte a Kínában működő üzletei számát a vállalatcsoport

– írja az ESM beszámolója alapján az ÉlelmiszerOnline.

Magyarországon – az áruházlánc honlapján közzétettek szerint – 2017 végén a SPAR Magyarország összesen 377 saját üzemeltetésű áruházzal rendelkezett, illetve franchise programjának égisze alatt 142 áruház működött, mely így mindösszesen 519 SPAR-logós üzletet jelentett.

Ezen belül a megoszlás: 33 INTERSPAR hipermarket, 344 SPAR szupermarket – magában foglalva a 17 City SPAR szupermarketet is – és 142 franchise üzlet.