Varga Mihály az Amazonnál és a Boeingnél tárgyalt

VARGA Mihály
Budapest, 2018. június 13. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél, mielőtt átadja a 2019-es, a biztonságos növekedés költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országház Gobelin termében 2018. június 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, majd látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály szerint Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal, tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt.

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen a magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország és az Egyesült Államok közötti külkereskedelmi egyenleg mintegy 1 milliárd dolláros többletet mutatott 2017-ben, ami jól mutatja a bilaterális kapcsolatok kiemelt jelentőségét.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

A tárcavezető a megbeszélésen közölte, a magyar kiskereskedelmi forgalomból 4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene – folytatva az évek óta tartó bővülést – 28 százalékkal emelkedett tavaly, miközben a forgalom a 2016 évi 308 milliárdról 2017-ben csaknem 400 milliárd forintra bővült.

Ez azt jelenti, hogy az online kereskedelem fejlesztésében még komoly lehetőségek rejlenek, ami az üzletág felfutásához és a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul.

Hozzátette: a tartós gazdasági fejlődés és a keresetek két számjegyű emelkedése alapján a kiskereskedelem tartós növekedésére számít a kormány Magyarországon.

Varga Mihály látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál is, ezt követően elmondta, a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgépalkatrész-gyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeingnek is. Magyarország elkötelezett a kutatás-fejlesztés, főként a magas hozzáadott értékű termékek minél szélesebb körű fejlesztésében, amelybe a hazai felsőoktatási intézmények is szervesen bekapcsolódtak az utóbbi években – tette hozzá a tárcavezető.