Eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

2018.07.19. 06:35

Idén minimum tízmilliárd forint áll rendelkezésre azon családok számára, ahol legalább három gyermek van, és jelzáloghitel-tartozással rendelkeznek. Számukra januártól egymillió forintos kedvezmény jár a hiteltörlesztéshez, eddig már 851 családot támogatott így az állam.

A Magyar Idők csütörtöki számában olvasható cikk szerint a kormány ösztönzi az érintetteket, hogy minél előbb igényeljék a támogatást, ezzel ugyanis a havi törlesztőrészlet is csökkenthető.

Felülről nyitott a keret

Az írás felidézi, hogy év elejétől él az az állami kedvezmény, amellyel a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzáloghitelek tartozását egymillió forinttal csökkenthetik azok a nagycsaládosok, ahol idén született vagy születik meg legalább a harmadik gyermek. A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságán elmondták:

június 25-ig 1665-en igényelték ezt a kedvezményt, közülük 851-en már megkapták a támogatást.

Az év egészére a költségvetésben tízmilliárd forintot irányoztak elő erre a támogatási célra. Azonban a keret felülről nyitott, tehát ha a várakozásoknál több igénylés érkezik be, a minisztérium akkor is biztosítja a forrást a kifizetésekre átcsoportosítással.

Érdemes tehát élni a tavaly bejelentett hitelelengedési lehetőséggel, amelyet minden olyan család, illetve pár igényelhet, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbe fogadott gyermekeket is figyelembe véve – olvasható a cikkben.

Vonzó lehet az új lakást vásárlóknak

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell kérvényezni, az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak. A támogatási kérelmet a hitelező intézmények bírálják el.

Amennyiben a kérelmet elfogadják, támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az egymillió forintot. A pénzintézet az összeget utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól.

  • Feltétel, hogy az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük,
  • nem lehet köztartozásuk,
  • valamint előírás a büntetlen előélet.

Amennyiben a bank valamilyen okból elutasítja a kérelmet, az igénylők a kormányhivatal járási hivatalához fordulhatnak jogorvoslatért.

A minisztériumban elmondták: a kedvezmény folyamatosan, az év hátralévő részében és jövőre is igényelhető a járási hivataloknál.

A keret azok számára különösen vonzó lehet, akik újonnan akarnak lakást venni, és ehhez rögzített kamatozású jelzáloghitelt vennék fel. Így lehetőségük van kiszámíthatóan tervezni akár évtizedes távlatban is a költségüket, amelynek összegét eleve csökkenteni tudják, amennyiben megfelelnek az állami támogatás feltételeinek.