Amerikában jött a hidegzuhany

2018.07.23. 11:24

Csütörtök kora délutánig megállíthatatlanul süllyedt a BUX index, mélyen alulteljesítve a nemzetközi piacokat.

A hét első felének rossz teljesítményéért elsősorban a Richter volt felelős, a gyógyszerpapír már hétfőn átszakította a technikailag igen erős 4800 forintos támaszszintet - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Megfordult a Richter

Ez további lökést adott a zuhanásnak, csütörtök kora délután már 4500 forint alatt kereskedtek a részvénnyel. Éles fordulatot hozott Orbán Gábor vezérigazgató Bloombergen megjelent interjúja, hogy az esésnek semmilyen fundamentális alapja nincs, mivel a Richter tartani tudja az eredményét, a pénzteremtési képessége pedig nem rosszabb a tavalyinál. Ennek hatására napon belül több mint 9 százalékot emelkedett, a heti veszteségét pedig 1,03 százalékra mérsékelte.

Hétfőn még a MOL is hozzájárult a BUX zuhanásához, majd stabilizálódott az árfolyama, végül egy erős pénteki teljesítménynek köszönhetően mintegy fél százalékos gyengüléssel zárta csak a múlt hetet. Lejjebb csúszott az OTP is, a hét nagy részében jellemzően a 9930-10080 forintos sávban hullámzott. Pénteken volatilisabb lett a kereskedés. Érdemi hír hiányában 1,9 százalékkal került lejjebb az árfolyama a múlt héten. Ellentétesen mozgott a Magyar Telekom. A hétfői felpattanást követően folyamatos lecsorgás következett, így közel fél százalékot süllyedt a telefonrészvény. A BUX összességében közel 1,3 százalékot veszített értékéből.

Budapesti ÉrtéktőzsdeFotó: Szabó Gábor - Origo

Trump megállította a forintgyengülést

A múlt héten ismét gyengülő pályára állt a forint. A gyengülés a nemzetközi hangulat romlásával párhuzamosan csütörtökön gyorsult fel, mivel fokozódtak a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak azt követően, hogy az EU bejelentette: válaszcsapás jön, ha az Egyesült Államok valóban növeli az Unióban gyártott autókra kivetett vámokat.
A gyengülést azonban megfordította, hogy Donald Trump amerikai elnök kritizálta a Fed további kamatemelési terveit és az erős dollárt, ami a dollár gyengüléséhez vezetett. Ez pedig kedvezett a feltörekvő devizáknak, így a forintnak is. A forint végül 0,75 százalékkal értékelődött le az euróval és a 0,5 százalékkal a dollárral szemben. Mindössze 0,2 százalékkal gyengült a zloty, míg 0,13 százalékkal erősödött a cseh korona az euró ellenében. A pénteki dollárgyengülés következtében a dollár 0,28 százalékot veszített értékéből a közös deviza ellenében a múlt hét során.

Csúcson az Amazon, a Facebook és a Microsoft

Ellentétes folyamatok határozták meg az irányt a nemzetközi tőzsdéken a múlt héten. Míg az amerikai gazdasági adatok és az eredmények túlnyomó többsége kellemes meglepetést okozott, a kereskedelmi háborútól való erősödő félelem ezeket ellensúlyozták, így vegyes teljesítményt nyújtottak a vezető indexek. Vártnál jobb eredményeket közölt a második negyedévről a Bank of America, a Deutsche Bank, a Johnson & Johnson, a United Airlines, a CSX vasúti társaság, a Morgan Stanley, az Ericsson, az IBM, a Mircosoft és a Honeywell, bár volt néhány csalódás is. Az S&P 500 index 87 tagja közölte eddig a második negyedéves eredményét, amelyek 84 százaléka meghaladta a várakozásokat. Így nem csoda, hogy a hónap eleji 20,7 százalékról 22 százalékra emelkedett az átlagos profitnövekedési várakozás. A héten csúcsot döntött az Amazon, az Alphabet, a Facebook és a Microsoft, ami a Nasdaqot is történelmi rekordra repítette, itt azonban megtorpant a technológiai index, amely minimális visszaeséssel zárta a múlt hetet. Az Alphabetnek szinte meg se kottyant, hogy az EU rekordnagyságú, 4,34 milliárd euró büntetést vetett ki, mivel az Android rendszert telepítő mobilgyártókat kötelezte, hogy a Google böngészőt használják.

A hét elején még a bivalyerős amerikai kiskereskedelmi forgalom és ipari termelés mellett Jerome Powell Fed elnök amerikai gazdasággal kapcsolatos optimizmusa is felfelé hajtotta a tőzsdéket, majd a hét második felében jött a hidegzuhany. Egyrészt az EU bejelentette, hogy válaszcsapásra készül az Egyesült Államokkal szemben, másrészt Donald Trump üzente, hogy készen áll további 500 milliárd dollárnyi kínai termék elleni vám kivetésére, ami megegyezik Kína Egyesült Államokba irányuló tavalyi exportjának értékével. Összességében tehát a múlt hét során a DAX 0,17 százalékkal, a Dow Jones 0,15 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,02 százalékkal zárt magasabban az előző heti értéknél.

KAPCSOLÓDÓ CIKK