Borúsak a kilátások az amerikai autóipari óriásnál

2018.07.26. 14:30

Felemás eredményt közölt a General Motors (GM), jócskán nőtt ugyan a nettó eredmény, de csökkentek az eladások, ráadásul a neheze még hátravan ebben az évben. A tőzsdén a hírek hatására elkezdték szórni a társaság részvényeit.

A GM autóeladásai világszerte 12 százalékkal, 2,06 millió darabra csökkentek a második negyedévben – jelentette a Bloomberg. Ez a legalacsonyabb érték a 2010 harmadik negyedévében regisztrált mélypont után. Az autógyártó egyértelműen megérzi az európai eladások kiesését, miután tavaly kivonult a kontinensről, amikor eladta az Opelt a PSA Csoportnak.
A nettó eredmény ugyan 44 százalékkal, 2,4 milliárd dollárra emelkedett, de a menedzsment csökkentette az idei évre vonatkozó várakozásait. A New York-i tőzsdén a befektetők rögtön büntették is a céget: a részvények 8 százalékot meghaladó mínuszban is jártak tegnap, ami 2011 novembere óta a legnagyobb, egy nap alatt elszenvedett veszteséget jelentette a cég papírjai számára.

A General Motors detroiti központjaForrás: General Motors

A GM az USA és Kína közötti kereskedelmi háború újabb áldozata: az év hátralévő részét meglehetősen borúsan ítélik meg, hiszen az emelkedő alumínium és acélárak miatt jócskán megnőnek számukra az alapanyagköltségek. A korábban vártnál jóval drágábbá váló alapanyagárak az autógyár számára összességében közel kétszer akkora kiadást jelentenek majd az idén, mint amire korábban számítottak. Ilyen erős ellenszélben pedig nem lesz könnyű egyensúlyban tartani a cég gazdálkodását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK