Betettek a sugárhajtómű-hibák a Rolls-Royce-nak

2018.08.02. 20:40

A Trent 1000 és 900 hajtóműveinek költséges ellenőrzése és javítása a Rolls-Royce féléves profitjába került, írja a The Guardian. A sugárhajtású motoroknál korábban repedéseket és egyéb problémákat fedeztek fel, és ezek helyrehozatala az elkövetkezendő három évben több mint egymilliárd fontba fog kerülni.

A Trent 1000 motorok a Boeing 787 Dreamliner repülőgépek alapját képezik. A Trent 900-nál pedig komoly újratervezéseket kellett alkalmaznia a cégnek. 

A Trent 1000 sugárhajtású motorForrás: AFP/Justin Tallis

A Rolls-Royce közlése alapján a két motortípus problémáinak javítása idén és jövőre 450 millió font többletköltséget eredményez, 2020-ig pedig további 100 millió fontot kell rááldozni.

Ez összesen mintegy 1 milliárd fontot, azaz mintegy 370 milliárd forintot jelent.

Ez további jelentős tétel az ennek kapcsán már elszenvedett mintegy 1,3 milliárd fontos veszteség felett. 

A Warren East ügyvezető igazgató bocsánatot kért a légitársaságoktól. A Trent 1000 motorral kapcsolatos problémák jelentős veszteségeket okoztak ügyfeleink számára, amit őszintén sajnáljuk.

A tavalyi év hasonló időszakában a cég 1,4 milliárd nyereséget ért el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK