A Spar hatalmas dolgot vitt véghez tavaly

Vágólapra másolva!
A Spar Magyarország Kft. egész működésére jellemző a környezettudatosság, a hulladékkezeléstől a logisztikán át a reklámtevékenységig. A vállalat az újrahasznosítás terén jelentős eredményt ért el: tavaly a hulladékkibocsátási mennyiségének 404 százalékát gyűjtötte vissza és gondoskodott az anyagában történő felhasználásáról.
Vágólapra másolva!

A Spar ezzel kapcsolatban kiadott közleménye hangsúlyozza, hogy a tudatosan tervezett környezetvédelem az üzletlánc hálózatában, a logisztikai központban, az élelmiszeripari üzemekben és a cégközpontban is a mindennapok része. Évekkel ezelőtt útjára indítottak egy belső fejlesztési programot, amelynek célja, hogy már középtávon jelentősen csökkenjen a felhasznált műanyag csomagolások és eladott műanyagból készült termékek mennyisége.

Jelenleg már csupán kétfajta műanyag bevásárlótáska érhető el a választékukban, ellenben számos környezetkímélő megoldást alkalmaznak: ilyen a papír szalagfüles táska, a papír hűtőtáska,

az úgynevezett non-woven többször használatos környezetbarát táska, valamint a PP-típusú, többször használatos bevásárlótáska.

Az idei év nagy újdonsága pedig a lebomló, komposztálható táskák, valamint további PP- és RPET-típusú, környezetbarát táskák bevezetése volt.

Üvegvisszaváltó egy Interspar hipermarketben Forrás: all rights reserved/Molnarzsolt

Az értékesítési számok rendkívül biztatóak: évről évre növekszik a környezettudatos vásárlók száma.

A 2017-es évben a fogyasztók több mint ötöde a környezetbarát, többször használatos zacskókat és bevásárlótáskákat részesítette előnyben a vásárlásai során.

Különösen reményt keltőek az eredmények az újrapapírt illetően. Az anyagában újrahasznosított karton- és papírhulladék éves mennyisége 2014 és 2017 között 20 százalékkal, 12 ezer tonnáról 14 ezer tonnára nőtt.

Ez annak fényében igen örömteli előrelépés, hogy az egyébként - a természetes anyagok eredete és gyors lebomlása miatt - eleve környezetbarát anyagnak tekinthető papír újragyártásakor jelentősen csökkenthetők, vagy akár teljesen megszüntethetők az olyan környezeti terhek, amiket a túlzott fakivágás, a talajerózió, az élőhely-károsítás és a nagy energia- és vízhasználat okoz.
Napjainkban a különböző hulladékok elkülönített lakossági gyűjtése már természetes.

A házhoz érkező szelektív gyűjtés prioritása miatt az üveg gyűjtőszigetek száma csökken, ezért a társaság üzlethálózatában kiterjesztette a hulladéküveg-gyűjtő szolgáltatását.

Ennek során a vásárlók nemcsak a betétdíjas üvegeiket, hanem az egyszer használatos üveghulladékaikat is leadhatják vásárlásaik során az üzletekben kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőkbe. A Spar és az Interspar áruházakban már negyedik esztendeje működik az üveghulladék-gyűjtés és évről évre nő a vásárlók által leadott mennyiség.

Tavaly például 583 tonna üveghulladékot adtak le a Spar szelektív szigetein.

Hulladékkezelési programjukban kiemelt helyen áll a megelőzés. A vásárlók üveg- és papírhulladék gyűjtési igényeinek segítése mellett a vállalat a lakossági papíralapú információs anyagok – szórólapok és újságok – méretének és súlyának csökkentésével, illetve környezetkímélőbb technológiák alkalmazásával éves szinten 800 tonnával, majd újabb 18 százalékkal tudta mérsékelni a felhasznált papír mennyiségét. Csökkent a csomagolási hulladék is, illetve a vállalat belső működése során szükséges papír mennyisége.