Még idén megjelennek az utakon az első önvezető taxik

2018.08.09. 06:58

A végéhez közelít a Waymo tesztidőszaka Phoenixben, várhatóan pedig már az idei év végén hivatalosan is elkezdi működését a vállalat, néhány éven belül pedig már minden fejlett országban jelen lehet az önvezető autókra épülő fuvarmegosztó szolgáltatás.

A Google leányvállalata, a Waymo négyszáz phoenixi lakos számára tette ingyenesen elérhetővé az önvezető autós fuvarmegosztó szolgáltatást a tesztidőszak alatt, amely lassacskán a végéhez közelít.

Olyannyira, hogy a vállalat alkalmazásán belül megjelentek az első árak, viszont ezeket még finomhangolni fogják. Ami egyelőre biztos, hogy olcsóbb lesz, mint a taxi.

A Waymo jelenleg 25 városban folytat teszteket, azonban Phoenix-ben haladnak a legjobban. A vállalat autói idáig 8 millió mérföldet tettek meg teljesen önvezető üzemmódban, jelenleg pedig már emberi jelenlét sem szükséges a működésükhöz. A próbaidőszak elején még egy felügyelő is a kocsiban ült, hogy probléma esetén közbeléphessen, ma viszont már teljesen önállóan közlekednek a Waymo járművei.

John Krafcik, a vállalat vezérigazgatója végső célja, hogy megalkosság a tökéletes „sofőrt”, azaz egy olyan szoftvert és hardvert, amely lehetővé teszi az önvezető autók működését, majd ezt a technológiát átemelné a tömegközlekedésbe, a személygépjárművekbe és a kamionokba is. Krafcik hozzátette, hogy az autók megépítését továbbra is a gyártókra bízzák, hiszen ez az ő feladatuk, a Waymo-jé pedig a sofőr megalkotása.

A Waymo egyik kocsijaForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andrej Sokolow

A cég eddig több területen is jól teljesít. A fuvarmegosztáshoz összesen 82 ezer kocsit fognak vásárolni az elkövetkező néhány évben, valamint már idén élesben is működni fog a Waymo szolgáltatása Phoenix-ben, miközben Kaliforniában már csak a megfelelő engedélyekre várnak.

Ezenfelül a Waymo már a teherautókon is teszteli a cég által készített önvezető szoftvert és hardvert.

A személygépkocsik területén is komoly lehetőségek vannak a cég számára. Krafcik elmondta, hogy a piacvezető gyártók 50 százalékával már aktívan tárgyalnak, a Fiattal pedig hamarosan be is jelenthetik a megállapodást. Így néhány éven belül már személyes használatra is lehet önvezető autót vásárolni.