Az 1000 milliárd dolláros siker után levelet írt az Apple vezére

2018.08.08. 07:20

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook csütörtökön azt mondta, az elért siker ugyan rendkívül jelentős, de ez annak köszönhető, hogy a cég a termékeire és ügyfeleire összpontosított, és nem arra, hogy az Egyesült Államok első ezermilliárdos cége legyen.

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook a cég 120 ezer alkalmazottjának eljuttatott levelében „értékes mérföldkőnek” nevezte az elért eredményt, ami büszkeséggel töltheti el az egész céget, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra sem erre kell fókuszálnia a cégnek – írja a CNBC.

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim CookForrás: AFP/Josh Edelson

Cook levelében megköszönte dolgozóinak a nagyszerű munkát, és kifejtette, hogy a cég sikere az ő sikerük is, továbbá rendkívül hálás azért, hogy egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozhat közösen. A levélben megemlékezett az alapítóról, Steve Jobbsról is, aki mindig hitt az emberi elme találékonyságában és kreativitásában, és hogy azok, akik elég őrültek ahhoz, hogy meg akarják változtatni a világot, azok valóban meg tudják tenni.

Az Apple lett az első nyilvánosan jegyzett amerikai cég, ami elérte az ezermilliárdos piaci értéket. A cég állománya nagyot emelkedett, miután a cég közzétette negyedéves eredményét – közel kilencszázalékos emelkedést produkált a legutóbbi jelentés óta.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Az Apple-t az 1970-es évek végén alapította Steve Jobs, az 1980-as években vált igazán népszerűvé, a személyi számítógépek elterjedésének korszakában. Az elmúlt két évtizedben az Apple a világ egyik legértékesebb vállalatává vált. Az iPhone, amit maga Jobs mutatott be 2007-ben, már több mint egymilliárd eladott készülékkel büszkélkedhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK