4,5 milliárddal több támogatás jut az óvodáknak

óvoda rajz gyerek
Vágólapra másolva!
A kormány az ideinél mintegy 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít az óvodák fenntartóinak a jövő évi költségvetésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény és a módosított óvodai nevelés országos alapprogramja legfontosabb célként határozta meg

az óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődésének elősegítését.

Ennek fontos része – játékos formában – a lelki nevelés, a szülőföldhöz kötődés kialakítása. Ezért az alapprogram az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illeszti a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését.

Ezt a munkát a minisztérium a többi között saját gyártású kisfilmek készítésével is segíteni akarja, az előkészületek már tartanak.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Megemlítették, hogy hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a magyar népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon.

A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.

Az óvodáknak fontos szerep jut az egészséges életmódra nevelésben, illetve az egészséges életvitel iránti igény korai alakításában. A gyermek testi fejlődésének elősegítése ebben az életkorban kiemelt jelentőségű.

Az óvodai nevelés ezért amellett, hogy biztosítja a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezetet,

olyan feladatokat is magára vállal, mint a környezettudatos magatartás megalapozása, a természet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások kialakítása.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mivel az óvodák egyik feladata a kiemelt gondoskodás mellett a gyermekek testi képességeinek fejlesztése is, ezzel a harmonikus, összerendezett mozgás kifejlődését is elősegítik, az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak szakszerű kialakítása mellett.

Illusztráció Forrás: Thinkstock


Az intézkedés célja továbbá az óvodák működésének támogatása, ennek részeként lehetőség nyílik szakmai eszközök beszerzésére, a jelenlegi terek bővítésére, az udvari játékok korszerűsítésére, az étkeztetés alapanyagainak javítására.

2010 óta folyamatosak a kormány támogatásával megvalósuló óvodaépítések és –fejlesztések, 2014-től az infrastrukturális pályázatok lehetővé tették, hogy 9200-zal nőjön az óvodai helyek száma.

A 2019-es költségvetésben emelkedett az óvodák működtetési támogatása a jelenleg egy gyermekre jutó évi 81 700 forintról 97 400 forintra.

Megjegyezték, hogy a minisztérium a szakmai program módosítását egyeztette a Nemzeti Pedagógus Karral.