Musk eltüntetné a Teslát a nyilvánosság elől

elon musk
Elon Musk szerint veszélyes lehet az emberekre a mesterséges intelligencia
Vágólapra másolva!
Tegnap a New York-i tőzsdén minden a Tesla körül forgott, felrobbant a cég árfolyama, fel is kellett függeszteni a kereskedést a papírokkal. Ahogy mondani szokták, Elon Musk elvitte a show-t, nem mellesleg magánvagyona néhány óra leforgása alatt több mint 1,5 milliárd dollárral nőtt. Mindezt egy néhány szavas Twitter-üzenete váltotta ki.
Vágólapra másolva!

Elon Musk kedd este Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy

Miután a kivezetés Musk posztja szerint 420 dolláron történne, nem csoda, ha a társaság részvényeinek kurzusa meredek emelkedésbe kezdett, és az egy nappal korábbi 342 dolláros záróárral szemben a nap végén már 380 dollárt is adtak értük.

Ez közel 11 százalékos drágulást jelentett.

Ehhez képest a 420 dolláros felvásárlási ár még mindig több mint 10 százalékos többletet jelenthet.

Már amennyiben valóban megvalósul a részvények felvásárlása és a cég tőzsdei kivezetése.

Trükk volt?

Ezzel kapcsolatban sokan szkeptikusak. Az egy részvényre jutó 420 dolláros ár ugyanis azt jelenti, hogy a cég teljes értéke 71 milliárd dollár. Musknak 20 százalékos részesedése van a vállalatban, azaz ha a fennmaradó 80 százalékot is meg szeretné venni ezen az áron, ahhoz 56,8 milliárd dollárra lenne szüksége.

A világ 31. leggazdagabb emberének mintegy 20-22 milliárd dolláros vagyona azonban meglehetősen illikvid eszközökben áll,

ezekből aligha tudná finanszírozni a kivásárlást.

A Bloomberg által megszólaltatott szakértők nem is hisznek az ajánlat komolyságában.

Időközben Musk már visszakozott is, mert úgy fogalmazott, hogy nem lenne kötelező kivásárlás, azaz nem vásárolná fel az összes tulajdonos részvényét,

hanem a tőzsdei kivezetést úgy oldaná meg, hogy a jelenlegi tulajdonosi struktúra továbbra is megmaradna.

Viszont a jövőben már nem lenne tőzsdei cég a Tesla, hanem zárt részvénytársasággá alakulna. Ehhez persze a többi tulajdonos beleegyezése is szükséges, bár ezzel kapcsolatban optimistán nyilatkozott a cégvezér.

Elon Musk Forrás: AFP/Eric Piermont

Mi áll a lépés hátterében?

Amennyiben valóban megvalósulna a Tesla tőzsdei kivezetése, arra egy olyan időszakban kerülne sor, amikor az eddig tartósan veszteséges autógyártó nyereségessé válhat. A múlt héten közzétett gyorsjelentés szerint az egy részvényre jutó veszteség ugyan meghaladta a várakozásokat, ám az árbevétel is magasabb lett a vártnál.

A harmadik és a negyedik negyedévben pedig már - a cég története során először - profitot várnak.

Musk rengeteg támadást kapott az elmúlt években, folyamatos kritikával illették, hogy miért nem tudja nyereségessé tenni a társaságot. Máskor pedig furcsa nyilatkozataival került a támadások középpontjába – például, amikor nemrégiben pedofilnak nevezete a thaiföldi barlangban rekedt gyerekeket kimentő egyik búvárt.

– nyilatkozta még 2015-ben egy interjúban.

A szándék tehát valószínűleg már évekkel ezelőtt is megvolt benne, hogy magáncéggé alakítsa a Teslát. Ezt az elképzelést most nyilvánosságra is hozta, amivel jókora vihart kavart, kérdésesnek tűnik azonban, hogy meg is tudja-e valósítani a tervét?