Ennyit költenek az amerikaiak önmagukra

2018.08.10. 09:33

Egy átlagos amerikai havonta 199 dollárt (55 ezer forint) költ önmagára, vagyis havi jövedelmének 22 százalékát – állítja az Eventbrite platform és a OnePoll kutató cég legfrissebb felmérésének adataira hivatkozva. Ráadásul nagyobb valószínűséggel érzik bűnösnek magukat, ha anyagi javakat vásárolnak, mintha szolgáltatásokra költenek.

A 25 évnél fiatalabbak pedig a fizetésük 33 százalékát költik önmagukra. Ráadásul a felmérés során megkérdezett kétezer felnőtt 62 százaléka állítja, hogy sokkal többet is költhetnének önmagukra, mint ahogy teszik.

IllusztrációForrás: Pixabay

Bár az öngondoskodás már néhány évtizede jelen van, nemrég kezdett el valóban növekvő trendé válni, amit mi sem mutat jobban, hogy az önfejlesztő ipar – vagyis az önfejlesztéssel, érzelmi és fizikai egészséggel kapcsolatos termékek és szolgáltatások – 9,9 milliárdos piac az Egyesült Államokban. A szegmens további növekedésére számítanak az elkövetkezendő években.

Sokan úgy érzik, hogy a rengeteg munka ellenére nem jutnak előre, így pénzt költeni arra, ami számukra kellemes, enyhíti ezt" – mondta Kathleen Gurney, a Financial Psychology Corp elnöke a MoneyIsh-nek.

IllusztrációForrás: MTI/Veres Nándor

Ugyanakkor a költekezés után a válaszadók 75 százaléka érzett már bűntudatot, különösen azok, akik anyagi javakra költöttek. Ráadásul ötből három válaszadó inkább valódi élményekre költi pénzét, mint vásárol – többen fizetnének magasabb összeget egy egyszeri koncertélményért, mint egy drága táskáért.

Hasonló adatokra jutott a Harris Group 2016-os felmérése is: a millenniumi generáció 78 százaléka inkább élményekre költ, sem mint tárgyakra.

Ráadásul a nők sokkal hajlamosabbak a bűntudatra, mint a férfiak: a megkérdezett nők 60 százaléka elismerte, hogy érzete már bűnösnek magát egy nagyobb vásárlás után, míg a férfiaknak csupán a 47 százaléka.

A válaszadók legtöbbje azért költ önmagára, hogy jobban érezze magát, míg a második helyen a családdal vagy barátokkal való közös élmény szerepel. A válaszadók továbbá szeretik ezeket az élményeket megosztani a közösségi médiában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK