Szárnyal a magyar turizmus és az építőipar, roham indult az albérletekért

2018.08.12. 09:46

Bár a héten a hőség volt az úr, a gazdasági élet sem áll le. A napokban távozott a Pepsi vezetője, míg Elon Musk pedig Twitteren közölte, hogy fontolgatja a Tesla tőzsdei kivonulását. Magyarországon a felvételi ponthatárok kihirdetése után hatalmas roham indult az albérletekért, sok lakástulajdonos csak a pontszámok közzététele után dobta piacra az ingatlanát. A magyar turizmus a nagy melegben szárnyal, és folyamatosan dönti a rekordokat, megteltek a balatoni strandok, és kiderült az is, hogy mikor jelenik meg a Waymo első önvezető taxija.

Távozik a Pepsi vezérigazgatója

Indra Nooyi, a 62 éves üzletasszony két évtized után távozik a PepsiCo éléről. Nooyi meghatározó volt a cég életében, többek között ő győzte meg a Pepsi korábbi vezérigazgatóját, hogy szálljon ki az olyan gyorséttermi láncokból, mint a Pizza Hut és a Taco Bell.

Indra NooyiForrás: AFP/Nicholas Kamm

Nooyi az egészséges termékeket helyezte előtérbe, emiatt pedig rengeteg kritikát kapott a szakmában. Azonban bebizonyította, hogy jó vezére a cégnek, hiszen 2016-ban a Pepsi negyedéves adatai túlszárnyaltak minden várakozást. Nooyi a távozása után pihenést tervez, majd szívesen foglalkozna a női tehetségek felkutatásával és menedzselésével.

Hatalmas roham indult az albérletekért

Idén azonnal reagáltak a lakástulajdonosok a felsőoktatási ponthatárok kihirdetés után, hiszen augusztus első napjaiban 28 százalékkal több ingatlan volt elérhető a piacon, mint július közepén.

Budapesten és az egyetemvárosokban a 40 négyzetméteres albérleteket keresik a legtöbben, pedig az ilyen lakások csak a kínálat egyharmadát teszik ki.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Kiderült az is, hogy ugyan kevesebb a kiadó lakás, de megnőtt a bérelhető szobák aránya, és éppen ez a lehetőség jelenthet megoldást a diákok számára. A szobák ugyan olcsóbbak, de Budapesten még így is havi 50-60 ezer forintért kínálják ezeket.

Így tart állásinterjút Jeff Bezos

Az Amazon vezére, aki egyben a világ leggazdagabb embere, mindig komoly elvárásokat támasztott alkalmazottai iránt. Bezos még 1998-ban fektette le a felvételi eljárás alapjait, ezeket pedig mindmáig használja a vállalat. Bezos elsősorban arra kéri a toborzókat, hogy hallgassanak megérzéseikre, és olyan embert vegyenek fel, akit tisztelnek.

Jeff BezosForrás: AFP/Sajjad Hussain

Emellett azt is ki kell derítenie a toborzóknak, hogy a jelentkező növelni tudja-e a cég hatékonyságát. Bezos mindig arra törekszik, hogy a leginnovatívabb embereket alkalmazza a cég. Az 1998-as levelében kitért arra is, hogy pontosan fel kell tudni mérni, mi kell ahhoz, hogy egy alkalmazottból szupersztár legyen.

Elon Musk Twitter-üzenete felforgatta a tőzsdét

A Tesla vezére a héten Twitter-bejegyzésben osztotta meg a világgal, hogy fontolgatja a Tesla tőzsdei kivezetését, ha rendelkezésre áll a megfelelő pénzügyi háttér. Miután a kivezetés Musk posztja szerint 420 dolláron történne, a befektetők egyből megrohamozták a tőzsdét, aminek hatására 11 százalékkal emelkedtek a Tesla részvényei.

Elon MuskForrás: Origo

A bejegyzés sokak szerint csak trükk volt, és ráadásul nehezen is lenne megvalósítható a terv. Musk rengeteg kritikát kap azért, mert a Tesla nem tudja megoldani a Model 3 gyártását, valamint eszméletlen mennyiségű pénzt éget el.

Erőre kaphat a magyar könyvpiac

A válság éveiben jelentősen csökkent a könyvpiac vonzereje, azonban most ismét növekedésnek indulhat a szektor. Ez részben annak köszönhető, hogy egyre több gyerekkel sikerül megszerettetni az olvasást, valamint az e-könyvek megjelenése is nagy szerepet játszik a könyvpiac erősödésében.

IllusztrációForrás: MTI/Krizsán Csaba

Tavaly a szabad forgalmú könyvpiac forgalma 2,03 százalékos bővüléssel elérte a 47,83 milliárd forintot. Pozitívum még, hogy már a könyvpiacot sem sújtják a korábban jellemző lánctartozások, ez azonban ha nem vigyáznak, túltermeléshez vezethet.

Szárnyal a magyar turizmus

Az első félévben több mint 5 százalékkal nőtt a hazai turizmus vendégforgalma, míg a szálláshelyek bevétele 10 százalékkal emelkedett. A növekedés motorja a belföldi turizmus, ez pedig azt is jelzi, hogy a magyar családok anyagi mozgástere bővült.

BalatonföldvárForrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A Balaton népszerűsége töretlen, ráadásul az előző hétvégén több strand is rekordot döntött, és olyan kevés a szabad szállás, hogy sokan kocsijukban töltötték az éjszakát. A keszthelyi strandok látogatottsági rekordot döntöttek, az átlagosnál mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet. Hasonló volt a helyzet a siófoki Plázson, amely 13 500 ember befogadására képes, és csaknem megtelt.

Már az idén megjelenik a Waymo önvezető taxija

Phoenixben már sofőr nélkül tesztelik a Google leányvállalatának – a Waymo – önvezető autóit, várhatóan pedig már az idei évben elindul a fuvarmegosztó szolgáltatás. A vállalat alkalmazásán belül már megjelentek az első árak, ebből pedig kiderül, hogy nagyjából az Uber áraival megegyező lesz a szolgáltatás díja.

A Waymo önvezető autójaForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andrej Sokolow

A Waymo autói eddig 8 millió mérföldet tett meg teljesen önvezető üzemmódban. A vállalat emellett mások számára is felkínálja a technológiát, és már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Fiattal. John Krafcik, a vállalat vezérigazgatója szerint az autógyártók 50 százaléka érdeklődik a Waymo szoftvere és hardvere iránt.

A Tesco alumíniumdobozos ásványvizet kezdet árulni

A cég hétszáz üzletében kerültek a polcokra a CanO Water elnevezésű termékek, amelyek alternatívát kínálnak a fogyasztók számára a hagyományos, ám környezetszennyező PET-palackos változatokkal szemben.

IllusztrációForrás: AFP/Adrian Dennis

Az újrahasznosítható, 500 milliliteres alumíniumdobozos ásványvizeket 1,15 fontért (kb. 400 forint) kínálják, egyelőre csak az Egyesült Királyságban. Mivel az alumínium teljes egészében újrafeldolgozható, ezért a cég vállalása szerint egy-egy ilyen doboz, az újrahasznosítási eljárásnak köszönhetően, a hulladékgyűjtőkbe kerülésüket követő 60 napon belül újként ismét visszakerülhet a polcokra.

Több támogatás jut az óvodáknak

A jövő évi költségvetésben az ideinél több mint 4,5 milliárddal több támogatás jut az óvodáknak.
Hamarosan minden magyar óvodába eljut a magyar népmesék ajándékcsomag, emellett pedig az óvópedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon.

IllusztrációForrás: Shutterstock

 A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít. Ezen felül a 2019-es költségvetésben emelkedett az óvodák működtetési támogatása a jelenleg egy gyermekre jutó évi 81 700 forintról 97 400 forintra.

Történelmi csúcson az építőipar

A KSH a héten közölte a júniusi építőipari számokat, amelyből kiderült, hogy az építőipari termelés mértéke 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ez pedig történelmi csúcs. Az építőipar az első fél évben összességében 19 százalékkal emelkedett.

IllusztrációForrás: MTI/Oláh Tibor

A héten szintén közzétették a júliusi inflációra vonatkozó adatokat. Ebből megtudhattuk, hogy a fogyasztói árak ebben az időszakban 3,4 százalékkal nőttek.