Érzékenyen reagálunk, ha drágulnak a zöldségek

Répa, piac, zöldségek
Vágólapra másolva!
Ha zöldségről van szó, nagyon árérzékenyek vagyunk. A fagyasztott zöldségekről egészen könnyen le tud mondani a társadalom egy része, míg a friss zöldségből egyszerűen kevesebbet veszünk olyankor, amikor drágábbnak érezzük.
Vágólapra másolva!

A 3-4 évvel ezelőtt tapasztalt nagyobb mértékű áremelkedés után

tavaly a zöldségkonzerveknél 1 százalék alatt maradt az árváltozás mértéke, míg a fagyasztott zöldségek esetében 3 százalékkal terhelte meg jobban a háztartások pénztárcáját a termékek beszerzése

– idézi a Gfk Hungária adatait az Agrárszektor. Nagyjából ugyanilyen arányban csökkent a vásárlók száma is, így a 2017. májustól 2018. áprilisig tartó 12 hónapban a magyar háztartások költése nem növekedett a konzerv és fagyasztott zöldség terén.

Bár háztartásonként szinte ugyanannyit vásároltunk ebből a termékből, mint tavaly, de kevesebb háztartásban döntöttek úgy, hogy egyáltalán vesznek valamilyen fagyasztott terméket. Vagyis voltak, akik nem változtattak fogyasztói szokásaikon, míg mások drasztikusan reagáltak. A háztartások fogyasztása a friss zöldségek piacán sem bővült. A különbség annyi, hogy

míg a kategória vásárlói bázisa gyakorlatilag nem változott, addig a háztartások által megvett átlagos mennyiség csökkent le − mintegy 3 százalékkal – a vizsgált 12 hónapban.

A zöldségek közül a legtöbbet burgonyára, illetve vöröshagymára és paprikára költöttünk. A háztartások jövedelmi szintje kevésbé befolyásolja a kategóriák vásárlását, inkább az jellemző, hogy a falun élő háztartások arányaiban kevesebbet vásárolnak a feldolgozott zöldségekből, hiszen sokszor saját maguk is meg tudják termelni ezeket.

Forrás: AFP

A zöldségkonzervek piacán az elmúlt két évben nagymértékben erősödött a láncok nevével fémjelzett kereskedelmi márkák részaránya a háztartások kiadásaiban.

Míg 2013-ban az arányuk 51 százalék volt, addig az elmúlt 12 hónapban ez az arány 66 százalékra nőtt. A fagyasztott zöldségek piacán az említett időszakban 64 százalék volt a sajátmárkás termékek részesedése a háztartások költéseiből. A friss zöldségek terén a diszkont-csatorna szerepe szintén jelentős, viszont a részesedése nem éri még el az egyharmados szintet. Ennek oka az, hogy a piacok és a zöldségesek szerepe hagyományosan erős.