Viszik a butafonokat, mint a cukrot

2018.08.21. 19:02

Egyre több ember akar kilépni a technológia uralta világból, ezért internetkapcsolattal rendelkező okostelefon helyett butafont, vagyis olyan mobilt választanak, amely kizárólag telefonálásra alkalmas.

Nemcsak azok idősebb korosztály számára vonzó a klasszikus mobiltelefonok vagy más néven butafonok használata, hanem azok is egyre inkább keresik, akik el akarnak szakadni a technológia által irányított világból, és inkább a saját környezetükre kívánnak koncentrálni.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Tavalyhoz képest a butafonok eladása öt százalékkal nőtt, szemben az okostelefonokkal, amely mindössze két százalékkal.

Nem vagyok meglepve ezeken a számokon. Az elmúlt évben egyre több ember részlegesen vagy teljesen áttért az okostelefonok használatáról a butafonokéra" – nyilatkozta Tanya Goodin írónő, a Stop Staring at Screens szerzője a The Independentnek.

Ugyanakkor az új statisztikák éles ellentétben állnak a közelmúltbeli kutatásokkal, amelyek szerint

a brit közvélemény 78 százaléka úgy véli, nem tud okostelefon nélkül élni. Az Ofcom brit kormányügynökség szerint az emberek 92 százaléka úgy gondolja, hogy az internetkapcsolattal rendelkező telefon elengedhetetlen a mindennapi élethez. Miközben ötből két ember úgy érzi, túl sok időt töltenek okostelefonjukon.

IllusztrációForrás: PhotoAlto/Eric Audras / Altopress/Eric Audras

„Félnek, hogy kihagyják mindazt, ami a közösségi médiában zajlik, és ez az egyik oka, hogy kényszeresen használják" – nyilatkozta Dr. Daria Kuss pszichológus a Sky News-nak az okostelefon függőségről.

Az egyik legnépszerűbb butafon a Nokia 3310-es készülék, amely 50 angol fontért, nagyjából 18 ezer forintért már megvásárolható – lényegesen olcsóbb, mint egy okostelefon. Ugyanakkor számos, nem túl bonyolultan kezelhető telefon is elérhető a piacon, legyen szó különleges kinézetről vagy egyszerű kezelésről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK