Emelkedhet a baromfihús ára, ez lehet az oka

gazdaság állat feldolgozás baromfi baromfifeldolgozás libahús szájmaszk üzem alkalmazott
Kiskunfélegyháza, 2016. december 5. Hízott libát dolgoznak fel az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. kiskunfélegyházi üzemében 2016. december 5-én. A víziszárnyas-termékeket előállító cég 805 millió forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 402 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Drágulást indokol a termelési költségek emelkedése a baromfipiacon – véli a Baromfi Terméktanács. A szakma szerint kérdéses, hogy az áruházláncok és a fogyasztók mekkora áremelkedést fogadnának el, az azonban bizonyos, hogy a vállalkozások megnövekedett alapanyag- és bérköltségeit érvényesíteni kellene az átadási árakban.
Vágólapra másolva!

Drágábban kerülhet az áruházak polcaira a baromfihús, az áremelést elsősorban a termelői költségek növekedése indokolná. Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: az év eleje óta a vállalkozásoknak többet kell fizetniük az inputanyagokért és a szolgáltatásokért, ráadásul a növekvő munkabérek is komoly többletköltséget okoznak.
A szakember jelezte: a vitaminok áremelkedése például több tízszeres volt az elmúlt időszakban.

Az áremelés az összes baromfihústermék esetében indokolt lenne, a szakember szerint egyetlen fajta egyetlen részét sem lehet kiemelni, így a csirkemell esetében éppúgy szükség van a magasabb árakra, mint a kacsacombnál.
Csorbai Attila szerint mivel nagyon szerteágazó termékkörről van szó, ezért nem lehet egyetlen arányszámmal érzékeltetni, hogy mekkora emelésre lenne szükség, annyit azonban elárult, hogy

a termelők által indokoltnak tartott drágulás nem haladja meg a tíz százalékot.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A baromfihús ára egyébként a tavalyi áfacsökkentésnek köszönhetően a környező országokhoz viszonyítva még így is itthon a legalacsonyabb. Az a tény pedig, hogy 27-ről öt százalékra mérséklődött a termékekre rakódó adóteher, egyes vállalkozások tapasztalatai alapján önmagában két számjegyű keresletnövekedést generált tavaly a hazai piacon.

Csorbai Attila szerint

a 10-15 százalékosra tehető forgalomélénkülés idén is folytatódhat,

a hazai piacon évről évre több baromfihús fogy, hiszen a modern táplálkozás részeként a legelérhetőbb árú napi fogyasztási cikkek közé tartozik a termék.