Ehető vonalkódot kapnak a húsok

Vágólapra másolva!
Láthatatlan és ehető vonalkódot fejlesztenek ki kutatók annak érdekében, hogy nyomon követhetővé váljanak a kereskedelmi forgalomban lévő húsok. Az új vonalkódok mobiltelefonnal is leolvashatók lesznek.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerpiaci csalások egyik legveszélyeztetettebb terepe a hússzektor, ezért kutatók ehető és láthatatlan vonalkódot fejlesztenek ki, amely okostelefonnal is leolvasható lesz. Az Agrárszektor írása kiemeli, hogy így a fogyasztók is leellenőrizhetik, honnan származik például a marhahús, és hol dolgozták fel azt.

Hogyan működik majd a technológia?

  1. A húsokat bepermetezik ehető szilícium-dioxiddal a vágóhidakon.
  2. A permet egyedülálló ujjlenyomatot hagy a húson, amelyet egy úgynevezett „hiperspektrális" (több színképet érzékelő) pisztoly segítségével lehet majd leolvasni és azonosítani.
  3. A pisztoly (alapvetően egy fejlett vonalkód-leolvasó) fényt világít a szórófej mikrorészecskéire, és visszaveri az egyedi hullámhosszát. Ez a hullámhossz lényegében egyedülálló sorozatszámként működik, amely feltünteti a hús teljes eredetét.
  4. A jövőben lehetővé válik majd az információ beszkennelése egy okostelefon segítségével.

A technológiát Ausztráliában fejlesztik ki, és az év végére várhatóan már használható is lesz.

Az új vonalkódot először a tejtermékeknél és a boroknál tesztelnék, mivel ahhoz, hogy a húsokon is alkalmazni tudják, az emberi fogyasztásra vonatkozó hatósági engedélyezésnek is meg kell történnie.

Forrás: Thinkstock

Kínában egyébként becslések szerint az ausztrál márkajelzéssel ellátott marhahúsoknak mindössze 50 százaléka származik ma ténylegesen a szigetországból. Az új technológiától azt várják, hogy az emberek többsége pozitívan fogadja majd, ezzel párhuzamosan pedig az élelmiszerpiaci csalások is visszaszorulnak.