Lassan eltűnnek a sportközvetítések a hagyományos tévécsatornákról

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
Az Amazon a sportközvetítésekben látja a jövőt, ezért szerződtették az Egyesült Államok legnagyobb sportcsatornájának – az ESPN-nek – a volt alelnökét, Marie Donoghue-t. Már csak évek kérdése, és kedvenc sportjainkat már nem hagyományos tévécsatornákon fogjuk nézni, hanem a különböző streaming szolgáltatóknál.
Vágólapra másolva!

Az Amazon már korábban is kötött exkluzív szerződéseket bizonyos sportesemények közvetítéséről. Így került a techvállalathoz többek között az NFL (nemzeti amerikaifutball-liga) csütörtök esti mérkőzéseinek vetítési joga. Emellett az Egyesült Királyságban és Írországban már egy ideje náluk lehet csak nézni a különböző teniszversenyeket, mint például a US Opent.

Donoghue 17 évet töltött az ESPN-nél, és részben neki köszönhető a csatorna sikersorozata, a 30 For 30, amely a sporttörténet legérdekesebb eseményeit mutatja be, de nélküle valószínűleg az Oscar-díjat nyerő „O.J: Made in America” című dokumentumfilm sem jöhetett volna létre.

Az Amazon az utóbbi időben ráfeküdt a sport tematikájú dokumentumfilmek készítésére.

Idén mutatták be például a Manchester City bajnoki címéről szóló „All or Nothing” című minisorozatot is. Emellett a francia világbajnok csapat kulisszái mögé is beleshettek a nézők egy négyrészes sorozat révén.

Forrás: Getty Images/David Ryder

Az Amazon ismerte fel elsőnek a nagyobb streaming szolgáltatók közül a sportközvetítésekben rejlő lehetőségeket, így az NFL és a tenisz mellett idén már 20 angol első osztályú bajnoki meccset is élőben közvetítenek majd az Amazon Prime-előfizetőknek.

A Premier League a világ legnézettebb bajnoksága, ezért hatalmas siker az Amazon számára, hogy megszerezték a kizárólagos közvetítési jogot, még ha nem is a teljes szezonra.

Ugyan pillanatnyilag jelentősnek tűnik az Amazon előnye a többi streaming szolgáltatóval szemben a sportközvetítések terén, azonban a Disney jövőre két új streaming platformot is bemutat a nagyközönségnek, az egyik pedig kifejezetten a sportra és az élő mérkőzésekre koncentrál majd. A Disney tulajdonában van az ESPN is, amely piacvezető ezen a területen.