Így újul meg a Playboy

Playboy logo
A Playboy életstílus-cégként kívánja magát pozicionálni a piacon
Vágólapra másolva!
Egy évvel alapítójának, Hugh Hefner-nek 91 éves korában bekövetkezett halála után, a magazin mögött álló vállalat bejelentette, hogyan képzelik el a jövőt a legnagyobb playboy utáni érában. A Wall Street Journal beszámolójából kiderül, a vállalat több terület megerősítésével, de a lapnál a gyökerekhez való ragaszkodással gondolkodik a továbbiakról.
Vágólapra másolva!

Életérzést kíván közvetíteni a Playboy a jövőben. Ehhez részben újrapozícionálnák a márkanevet, részben viszont épp azzal erősítenének, aminek - nagyrészt - a hírüket köszönhetik: fotó- és nyomdatechnikai csúcsteljesítménnyel készült, meztelen nőket mutató képekkel. A médiatartalmakért felelős divízió élére pedig máris új vezetőt - egy nőt - igazoltak.

Marilyn Monroe szerepelt az első Playboy címlapján, 1953-ban Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Integrálni akarnak

Az online és a televíziós tartalmainak összehangolására, egymás hatásainak erősítésére törekszik a Playboy a jövőben.

Ehhez a cég megnyerte Julie Uhrmant, aki az első olyan csúcsvezető lesz a cégnél, akit kifejezetten a médiatartalmak fejlesztésére alkalmaznak, úgymint a stream-szolgáltatásokon elérhető produkciók, a videójátékok és a virtuálisvalóság-platformokon való újításra.

Uhrman a filmgyártó Lions Gate-től érkezik a Playboyhoz, ahol a cég televíziós üzletágáért felelős vezető volt 2016 óta. Korábban egy Android-alapú, tévés videójátékos konzol, az Ouya fejlesztését irányította az Alibaba égisze alatt.

A Playboy életstílus-cégként kívánja magát pozicionálni a piacon Forrás: Getty Images/WireImage/Joe Kohen

A vállalat korábban előfizetéses csatornájának és weboldalainak menedzselését is kiszervezte a Mindgeekhez, amely a világ legnagyobb, felnőtt tartalmakat kínáló oldalak és csatornák üzemeltetésére szakosodott vállalat. Azonban a Playboy nemrégiben visszavette a közvetlen irányítást ezek felett.

2011 óta a cég azon dolgozik, hogy termékeit és szolgáltatásait életérzést közvetítő cégként pozícionálja a piacon.

Ennek érdekében licencmegállapodások tucatjait kötötte klubokkal, kaszinókkal, de népszerű előadóművészekkel, valamint a jól ismert nyuszis emblémát hordozó, mindennapos használati tárgyak gyártására is.

Ennek különösen a hatalmas kínai piacon van jelentősége, ahol a magazin nincs jelen, így a cég e megállapodások keretében tudja magát képviselni.

Lesznek-e újra playmate-ek?

Korábban kérdéses volt a magazin jövője is, mivel eleve zuhanó eladásai még inkább visszaestek akkor, amikor 2015-ben bejelentették, nem lesznek egész alakos meztelen női képek a lapban, illetve az online tartalmakban sem.

A szerkesztőségi ötletre akkor állítólag maga az alapító is rábólintott, a vállalat vezetői pedig úgy ítélték meg, a meztelen képek megszüntetése segíti a céget üzleti céljainak elérésében.

Ez rövid távon sok új látogatót hozott az online felületeken, ami látszólag igazolta a cég várakozásait.

Ám a stratégia végül majdnem végzetesnek bizonyult a lap számára. Az olvasók ugyanis a magazin egyik legfőbb ismérve nélkül, még inkább elpártoltak attól,

a korábban több milliós példányban elkelt lap alig párszázezer darabja fogyott az USA-ban kiadásonként.

Hugh Hefner, a lap alapítója barátnője és a nyuszis lányok társaságában a londoni Heathrow repülőtéren, magángépe előtt Forrás: Getty Images/Central Press

Idén januárban még arról szóltak a bennfentes pletykák, hogy a magazin nyomtatott változata végképp megszűnik, és csak online lapként maradhat fent. Most viszont a vállalat vezetői azt mondják, megduplázzák a jelenlegi oldalszámot, kiadásonként 220-ra, bár lehet, hogy a magazin csak negyedévente fog megjelenni.

Továbbá azt is elárulták:

lesznek újra meztelen nőkről készült egész alakos képek a lapban, számonként három playmate-tel.

2017-ben már megindult a meztelenség újbóli megjelenése a nyomtatott kiadásban, ám az újbóli teljes alakos képekre ezidáig várni kellett.

A kommentárok megjegyzik, érthető ha a cég erősíteni akarja médiadivízióját. Annak ellenére, hogy termékeivel és licenszmegállapodásaival a cég életstílust, életérzést akar közvetíeni, a magazin, a weboldalak és a fizetős csatornák együttesen

a vállalat éves bevételének felét, 90 millió dollárt hozzák (2,4 milliárd forint).

A cég idénre 15 százalékos összbevétel-növekedést vár.

A Forbes elemzése ugyanakkor kitér arra is, hogy a vállalatnak a merchandise-termékek értékesítése, illetve a licenszek eladása is fontos: 2016-ban a világon mintegy 1,5 milliárd dollár értékben vásároltak a fogyasztók nyuszis logóval ellátott termékeket. A 150, meghatározó licenszet bemutató listán ezzel a Playboy a 40. helyen áll.