Megvan, melyik a világ legerősebb vállalati logója

Illusztráció
Happy businessman with bottle of champagne and two glasses standing under falling confetti
Vágólapra másolva!
Átfogó elemzés készült arról, milyen arányban ismerik fel a nagy világmárkákat a vásárlók a világ különböző pontjain, számol be arról a Fast Company. Kiderült, óriási eltérések vannak a nagy fogyasztói piacok és azok egyes generációi között.
Vágólapra másolva!

A GraphicSprings nagyszabású kutatása nem kisebb kérdés megválaszolására vállalkozott, mint arra, hogy melyik a világ legismertebb, ez alapján pedig legerősebb vállalati logója. Úgy találták, az egyszerű, emlékezetes, erőt sugárzó logók ezen tulajdonságai erősen függnek attól, hogy a fogyasztó hol, milyen kulturális környezetben él, és melyik generáció tagja, és sokkal kevésbé kapcsolódnak össze azzal, egyébként az adott cég hol foglal helyet a legeredményesebb vállalatok listáján.

Ami a módszertant illeti, a kutatók az Egyesült Államokban, Ázsiában (ezen belül egyenlő arányban Japánban, Kínában, Dél-Koreában), valamint Európában vontak be adatközlőket a vizsgálatba. Mindhárom nagy térségből 8-8 ezer, összesen tehát 24 ezer ember vett részt a kutatásban.

A résztvevők négy generációt képviseltek:

  • a "bébibumm" generációt, a második világháború után születetteket;
  • az "X generáció", az 1960-as, 1970-es évek szülötteit;
  • az úgynevezett "xennial"-okat, az elnevezés csak nemrégiben került a köztudatba, miután egyre többen érvelnek amellett, hogy az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején születettek külön generációt alkotnak;
  • a milleniumi Y-generációt.

A vizsgált vállalatok kapcsán a Forbes Global 2000 minden évben publikált listájából indultak ki.

Az Apple almája a negyedik helyre volt elég Forrás: AFP/Eric Thayer

A 2013 óta kiadott összesítés évente rangsorolja a meghatározó társaságokat bevétel, a profit, az eszközök és a piaci érték alapján. Ebből a kutatók 200 nagyvállalatot emeltek be a vizsgálatba a 2017-es Forbes-összesítésből.

Az elemzés meglepő eredményt hozott.

Kiderült ugyanis, hogy a 200 vállalat között a legnagyobb éves profittal - 45,2 milliárd dollár - rendelkező Apple almás logója csak a negyedik helyre volt elegendő. Míg a logót az USA-beli és az európai adatközlők 100 százaléka helyesen azonosította, addig az ázsiak közül - különösen a két idősebb generáció tagjai - már nem mindenki ismerte fel a gyümölcs mögött álló, 1000 milliárd dolláros vállalatot.

Így az Apple-logó globálisan csak 98,8 százalékot kapott.

Még meglepőbb az, mennyire ismeretlenek a kínai nagybankok az emberek előtt, noha az Apple-t a profitrangosrban ezek követik. Az állami tulajdonú Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) logóját az amerikaiak egyáltalán nem tudták azonosítani, Európában 5 százalék ismerte, és az ázsiak közül is csak minden ötödik válaszoló. Ettől függetlenül a bank 42 milliárd dolláros nyereségnél jár. A másik három kínai bank logóját még ennyien sem tudták hova tenni.

Az elemzésből például igazolást nyert az, hogy amerikaiak életét az amerikai márkák határozzák meg.

Abból a 10 logóból, amelyet az amerikaiak 100 százaléka azonosított egyértelműen, 8 ottani vállalathoz köthető, csupán a BMW és a Sony nem ottani hátterű eredendően.

Külön figyelmet érdemel a Dell esete, amelyet a fiatalabb generációk tagjainak mindössze 45 százaléka ismer, szemben az idősebbek közé tartozók 80 százalékával. A különbség nagy, melyet talán azért érdemes kiemelni, mert 1997-ben, amikor a Dell még jóval erősebb és ismertebb cég volt, mint az Apple, alapítója, Michael Dell azt mondta Steve Jobs-nak, az Apple soha nem lesz nagy és sikeres cég, és jobb lenne, ha Jobs visszaadná a befektetőknek a pénzüket. Most az Apple logója a jelzett, 98 százalékot meghaladó eredménnyel végzett.

Illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/shironosov/Shironosov

S ha az Apple a negyedik, úgy melyik három vállalat áll az élen a logóbajnokságban?

A harmadik legerősebb vizualitása logójával a Sony-nak van, furcsa módon viszont épp az ázsiaiak körében nem ismeri mindenki azt.

Második helyen a Ford áll, itt némi töredékszázalékot szintén egyes ázsiai korosztályokban vesztett.

Az első helyre pedig, ezzel a felmérés alapján a világ legerősebb vállalati logóját birtokolva, a Coca-Cola került.

A Coca-Cola logóját az egész világon ismerik Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Michael Hanschke

Az üdítős cég logóját az eredmények szerint, mindenütt a világon ismerik.

A vállalat eladásai tavaly 41,5 milliárd dollárt tettek ki világszerte, profitja ebből 6,5 milliárd dollár volt, piaci értékét 183 milliárd dollárra taksálják.