MNB: 10 milliós bírság jogosulatlan ügynöki tevékenységért

Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, Magyar Nemzeti Bank épülete
Budapest, 2015. április 16. A Magyar Nemzeti Bank központi, Alpár Ignác-tervezte műemlék épületének keleti homlokzata, a főváros V. kerületében, a Hold utcában. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Az MNB összesen tíz millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a G7 Capital Kft. és a Kálecz Consulting Kft.-re jogosulatlan pénzpiaci függő ügynöki tevékenység miatt és megtiltotta a bejelentés hiányában végzett tevékenységük folytatását. A két cég a jegybank által már korábban ideiglenes intézkedéssel sújtott társaságnak gyűjtött törvénysértő módon ügyfeleket, évi átlagosan 12 százalékos kamatígérettel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta, hogy a szekszárdi G7 Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. (G7Capital Kft.) és a budapesti Kálecz Consulting Szolgáltató Kft. (Kálecz Consulting Kft.) „piackutatási" tevékenysége keretében végzett-e pénzügyi szolgáltatás közvetítési, függő ügynöki tevékenységet a CD Insurance Kft. megbízásából.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Forrás: MTI/Balaton József

A jegybank 2018 januárban azonnali hatállyal megtiltotta a CD Insurance Kft.-nek, hogy jogosulatlanul – kamat ígérete és visszafizetési kötelezettség vállalása mellett – pénzeszközöket gyűjtsön magyar ügyfelektől.

Az MNB a tudomására került adatok alapján a CD Insurance Kft.-vel kapcsolatos piacfelügyeleti vizsgálatába vonta be a G7 Capital Kft. és a Kálecz Consulting Kft.-t is.

Vizsgálata során a jegybank feltárta, hogy a G7 Capital Kft. és a Kálecz Consulting Kft. az MNB felé történő bejelentés hiányában üzletszerűen függő ügynöki tevékenység keretében közvetítette a hazai fogyasztóknak a CD Insurance Kft. által a belizei székhelyű Portfolio Investment Ltd.-től állítólagosan megvásárolt részvényeket.

Az állítólagosan amerikai, spanyol és magyar ingatlanfejlesztésekbe fektető Portfolio Investment Ltd. részvényeit a magyar ügyfelek 2 éves futamidőre átlagosan 12 százalékos, ám egyes esetekben 22 százalékos éves hozamfizetési ígérettel és visszavásárlási garanciával vásárolhatták meg amerikai dollárban.

Mint emlékezetes, az MNB 2013 őszén már 150 millió forintos bírságot szabott ki – a Portfolio Investment Ltd.-vel azonos belizei címen található – KINGSBOURNE Ltd.-re magyarországi ügyfelek számára végzett jogosulatlan portfoliókezelési tevékenységért. Ezt követően a jegybank a G7 Capital Kft.-t is 60 millió forint bírsággal sújtotta több külföldi, itthon engedély nélküli portfóliókezelést végző külföldi társaság – közöttük a KINGSBOURNE Ltd. – számára végzett jogosulatlan tőkepiaci függő ügynöki tevékenység miatt.

Mostani piacfelügyeleti vizsgálatának megállapításai nyomán az MNB ma közzétett határozatában a G7 Capital Kft.-t 2,5 millió, a Kálecz Consulting Kft.-t 7,5 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte és eltiltotta a bejelentés hiányában végzett pénzügyi függő ügynöki tevékenység végzésétől.

A bírságösszeg meghatározásánál súlyosító körülménynek számított, hogy a két társaság korábban ügynökként regisztrálva szerepelt a jegybank nyilvántartásában, így tőlük még inkább elvárható a jogszabályoknak való megfelelés. (A G7 Capital Kft. több éve itthon jogszabályszerűen működő társaságok által bejelentett pénz- és tőkepiaci, a Kálecz Consulting Kft. pedig tőkepiaci függő ügynök volt, illetve utóbbi ügyvezetője biztosításközvetítői tevékenységet is végzett.).

Súlyosító körülménynek minősült az is, hogy a G7 Capital Kft.-vel szemben az MNB korábban már elmarasztaló intézkedést hozott,

a Kálecz Consulting Kft. pedig huzamosabb ideig végezte jogsértő tevékenységét.