Drasztikusan drágul a pálinka

pálinka
Nyomtatott
Vágólapra másolva!
Literenként mintegy kétezer forinttal, vagyis 30-40 százalékkal drágulhatnak jövő januártól a pálinkák és a keserű likőrök a magyar boltok polcain. A várható drasztikus áremelkedés oka, hogy e két termékkategóriára is kivetették a népegészségügyi termékadót (NETA). Megoldást jelentett volna, ha a pálinkák áfáját 5 százalékra csökkentik, de az illetékes tárcák nem támogatták a szakmai javaslatot.
Vágólapra másolva!

Június-júliusban az adótörvények elfogadásával Magyarországon az összes szeszes italra kiterjesztették a népegészségügyi termékadót.

– 2019 január elsejétől NETA-kötelessé válnak - közölte az agrarszektor.hu-val Barabás Attila, a Győri Likőr Zrt. vezérigazgatója a 13. Coop Rally-n.

Drágul a pálinka Forrás: Gyulai Pálinkafesztivál

Ez a változás drasztikusan befolyásolja majd a fogyasztói árakat. A vezérigazgató szerint azok a boltok polcain lévő literes pálinkák és keserű likőrök, amelyek szeszfoka 50 térfogatszázalék feletti, a jövő év januárjától több mint kétezer forinttal lehetnek drágábbak.

Ez 30-40 százalékos áremelésnek felelhet meg, amely drasztikusan ronthatja e termékek piaci pozícióit.

Korábban szakmai javaslatként felmerült, hogy a pálinka áfáját helyezzék öt százalék alá a drasztikus áremelkedés megelőzése érdekében. A vezérigazgató szerint az áfacsökkentés megoldás lehetett volna, de az Agrárminisztérium és a Pénzügyminisztérium nem támogatta ezt az elképzelést.