Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

kitöltendő bombariadó több budapesti bevásárlóközpontban Mammut rendőri intézkedés
Rendőrök zárják le a Mammut két épülete között futó Lövőház utcát
Vágólapra másolva!
A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.
Vágólapra másolva!

Az internetfelhasználók szabadságát korlátozza az újonnan elfogadott uniós törvény

Az Európai Unió megszavazta a szerzői jogi irányelv módosítását. A legnagyobb vita az új törvény 11. és 13. cikkelye miatt volt. Az új szabályozás következtében ugyanis az online platformoknak algoritmussal kell majd szűrniük azt, hogy a felhasználók milyen tartalmakat osztanak meg.

Illusztráció Forrás: AFP/Josh Edelson

Eszerint a netezők csak olyan tartalmakat tehetnek majd közzé az olyan oldalakon, mint a Facebook, a Reddit és a Twitter, amelyekért a platform üzemeltetője fizetett. Így a szerzői jog által védett képeket, videókat és hanganyagokat nem lehet majd posztolni. Vagyis valószínűleg eltűnnek majd többek között a mémek, de több népszerű Facebook-csoport is lehúzhatja a rolót. Emellett az újságok cikkeit is csak olyan platformokon lehet megosztani, amelyek fizettek a tartalomért.

Eladták a Mammut bevásárlóközpontot

A NEPI Rockcastle ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalat 254 millió euróért többségi részesedést szerzett Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Mammutban. Ugyanez a cég vásárolta meg korábban az Aréna Plázát is.

Illusztráció Fotó: Magócsi Márton - Origo

A NEPI Rockcastle egyik leányvállalata, az NE Property Cooperative U.A. kedden írta alá a megállapodást az eladókkal, amelynek alapján a Mammut 1 pláza 100 százalékos, a Mammut 2 pedig 81 százalékos tulajdonába került azonnali hatállyal.

Hamarosan startol a Tesco új bolthálózata

A Lidlnek és az Aldinak dob ezzel kesztyűt a brit lánc, amely a kiskereskedelemi piac egyik legnagyobb szereplője az Egyesült Királyságban. Az új lánc első egységét Cambridgeshire megyében, Chatteris településén nyitják meg, méghozzá a jövő héten.

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

Igen valószínű, hogy a Tesco saját márkás üzletlánca Jack's néven fog futni, a brit vállalat alapítójának, Jack Cohennek a neve után. Állítólag a Tesco akár 60 boltot is indíthat az új márkanév alatt.

ÁSZ: Súlyos szabálytalanságok öt kórházban

Az Állami Számvevőszék közölte, hogy öt egészségügyi intézménynél súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy 2015 és 2016 között lezajlott vizsgálat. Valamennyi intézménynél szabálytalan volt a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése, illetve a pénzügyi- és vagyongazdálkodás. Ezek a szabálytalanságok az egészségügyi ellátást is veszélyeztethetik.

Illusztráció Fotó: Szabó Balázs [origo]

Az ÁSZ közölte, hogy a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatójának 11, a hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet vezetőjének 16, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet főigazgatójának 23, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház- Rendelőintézet vezetőjének 19, a Berettyóújfaluban működő Gróf Tisza István Kórház főigazgatójának 11 javaslatot fogalmazott meg.

Óriási kamatemelés Törökországban

A piaci várakozásokat meghaladó kamatemelést hajtott végre a török jegybank. A szakértők 22 százalékra számítottak, azonban a török jegybank 17,75 százalékról 24 százalékra emelte meg a török bankrendszer napi likviditási igényeinek fedezésére használt kamatlábat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A dollár árfolyama 6,45 líráról 6,05 lírára, az euró árfolyama 7,50 líráról 7,10 lírára csökkent a döntés nyomán. A dollár árfolyama az év elején még 4 líra, az euró árfolyama 4,5 líra volt. A forint a török kamatemeléssel párhuzamosan az euróval szemben 325,60-as jegyzésről 325,00-re, a dollárral szemben 280,10-ről 279,00-re erősödött.

Még a szakértőket is meglepte az építőipar elképesztő megugrása

A KSH jelentése szerint júliusban az építőipari termelés volumene 38,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a júniusi 28,2 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 28,5, az egyéb építményeké 48,3 százalékkal emelkedett.

Illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

Szakértők szerint már mutatkozik a kedvezményes lakásáfa 2019 végi kivezetésének hatása, hiszen az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományából az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene alig 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, a júliusi új szerződések száma pedig csökkent. Komolyabb szerződéseket inkább az infrastruktúra-fejlesztésekre kötöttek. Idén az elemzők 20 százalék fölötti éves építőipari növekedésre számítanak, míg 2019-ben a jelenlegi kilátások alapján szintén robusztus, 15 százalék körüli lehet a bővülés.

Kiderült melyik a világ legismertebb logója

A GraphicSprings nagyszabású kutatása nem kisebb kérdés megválaszolására vállalkozott, mint arra, hogy melyik a világ legismertebb, ez alapján pedig legerősebb vállalati logója. A 2013 óta kiadott összesítés évente rangsorolja a meghatározó társaságokat a bevétel, a profit, az eszközök és a piaci érték alapján. Ebből a kutatók 200 nagyvállalatot emeltek be a vizsgálatba.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Mairo Cinquetti

Az Apple almás logója csak a negyedik helyre volt elegendő. A harmadik legerősebb vizualitású logója a Sonynak van, míg a második helyen a Ford áll. Amennyiben kíváncsi a világ legismertebb logójára, az erről szóló cikkünket ITT elolvashatja.

Egyre több a magyar befektető

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint örvendetes, hogy az országban egyre több a magyar befektető, míg 2016-ban német és amerikai cégek fektettek be legtöbbet Magyarországon, tavaly a németek után már a magyarok voltak a másodikak, az idei év első felében pedig a magyar vállalatok hajtották végre a legtöbb beruházást.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Soós Lajos

Magyar tulajdonú vállalatok az év első felében 100 milliárd forint értékben ruháztak be az országban, és 1500 új munkahelyet teremtettek. Összességében ma 4,5 millió embernek van munkája.

Mit rejt az internet sötét oldala?

A közhiedelemmel ellentétben az úgynevezett dark weben közel sincs annyi illegális tartalom. Az emberek többsége az úgynevezett felszíni webet használja, azonban a TOR nevű program segítségével hozzá lehet férni az internet eldugottabb részeihez is. Szakértők szerint a dark web akár 400-500-szor nagyobb lehet, mint a felszíni internet.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A dark weben ugyan nem lehet élőben nézni halálos gladiátorharcokat, és bérgyilkosokat sem lehet bérelni, de a drog e-kereskedelem továbbra is virágzik, annak ellenére is, hogy a hatóságok a legnagyobb oldalakat már lekapcsolták.

Gigaberuházást jelentett be a MOL

Újabb mérföldkőhöz érkezett a MOL-csoport, a társaság megállapodott a ThyssenKrupp Industrial Solutions AG képviselőivel, hogy a német vállalat fogja felépíteni a csoport poliol-üzemét.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója (j) és Marcel Fasswald, a ThyssenKrupp Industrial Solutions AG ügyvezető igazgatója aláírja az 1,2 milliárd euróból (390 milliárd forint) létrehozandó poliol-üzem tervezési, beszerzési és kivitelezési feladataihoz kapcsolódó szerződéseket a budapesti Four Seasons Hotelben 2018. szeptember 12-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A beruházás 1,2 milliárd euróból (390 milliárd forint) valósul meg, és 200 munkahelyet teremt majd a Borsod-megyei Tiszaújvárosban, a MOL-csoport magyarországi petrolkémiai központjában. A magyar kormány 131 millió euróval támogatja a beruházást, amelyet az Európai Bizottság is jóváhagyott.

Lemond posztjáról Ázsia leggazdagabb embere, de már megvan az utódja

Sajtóinformációk szerint Jack Ma, az Alibaba alapítója jövőre visszavonul, helyét pedig a jelenlegi vezérigazgató, Daniel Csang veszi át. Csang alig egy év múlva Ázsia legnagyobb, 420 milliárd dollárt érő e-kereskedelmi vállalatának az élére áll.

Daniel Csang Forrás: AFP/Imaginechina/Xu Kangping

Daniel Csang, az Alibaba jelenlegi vezérigazgatója már tíz éve dolgozik a társaságnál, és ő volt a Single Day egyik ötletgazdája is. Mára a Single Day a világ legnagyobb egynapos e-kereskedelmi eseménye. Ma abban is különbözik a többi vállalatvezetőtől, hogy már évekkel ezelőtt kidolgozott egy tervet, amely segít az Alibabának a vezetőváltás zökkenőmentes végigvitelében, de a folyamatot ő is felügyelni fogja majd.

Csökkent a benzin ára

Szerdán 4 forinttal csökkent a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára, míg a gázolajé nem változott. A csökkentéssel a 95-ös benzin literje átlagosan 401 forintba kerül.

Illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

Júniushoz képest nem változott a hazai infláció, derült ki a KSH jelentéséből. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a dohányáruk és az üzemanyagok ára nőtt jelentős mértékben. Egy hónap alatt, júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára összességében nem változott.