Éppen tíz éve dőlt be a Lehman Brothers, és kezdődött a válság

2018.09.15. 13:14

Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én ment csődbe a Lehman Brothers befektetési bank, és ezzel magával rántotta majdnem az egész amerikai, és vele együtt a globális pénzügyi rendszert. Világszerte milliók vesztették el az állásukat és a lakásukat, az ingatlanárak bezuhantak, visszaesett az életszínvonal, nőttek a vagyoni egyenlőtlenségek. A Lehman-csőd után nem sokkal Magyarországnak az elsők között kellett 20 milliárd euró hitelért folyamodnia az IMF-hez és az Európai Unióhoz. 

A válság bekövetkeztekor a Lehman Brothers volt a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, egyben a világ egyik vezető brókercége, ezért bedőlése szimbolikus esemény is volt az amerikai vállalatok történetében. Közvetlenül az okozta a vesztét, hogy nem tudta kifizetni a Barclays és a Bank of America követeléseit, de a bukás mögött valójában az amerikai pénzügyi rendszer fertőzöttsége állt, amelynek jelei már jó ideje látszottak.

A válságot ugyanis a szabályozórendszerek több évtizede tartó lazítása, illetve az állam közvetlen gazdasági szerepvállalásának visszaszorítása, vagyis a dereguláció tette lehetővé. 2008. szeptember elején a Lehman Brothers összes potenciális vevőjelöltje – a Korean Development Bank, a Bank of America és a Barclay's – is visszalépett, és a legnagyobb Wall Street-i bankokkal történt többnapos válságegyeztetés után végül az amerikai pénzügyminisztérium és a jegybank feladatkörét ellátó Fed is letett a Lehman megmentéséről.

A Lehman Brothers emblémája a londoni Christie's aukciós ház árverésén 2010 szeptemberébenForrás: AFP/Ben Stansall

A bank bedőlése történelmi rekordnak számít, mivel közel 600 milliárd dollár értékű eszközt kezelt.

Amerikai tragédia

Még a tőzsde 1929-es összeomlása után fogadták el az Egyesült Államokban az úgynevezett Glass–Steagall-törvényt, amely a spekuláció visszaszorítása érdekében szétválasztotta a befektetési és kereskedelmi banki tevékenységeket, falat húzott a bankok és brókercégek közé. 1999-ben azonban eltörölték a kereskedelmi és a befektetési bankok közti megkülönböztetést, ami élénkítette a versenyt a pénzügyi szolgáltatások piacán. Ez viszont őrült versenybe hajszolta a pénzügyi intézményeket, amelyek egyre több úgynevezett származtatott ügylettel, vagyis kevésbé szigorú fedezetet igénylő pénzügyi megoldással rukkoltak elő. A Wall Street állam lett az államban: az üzleti politikába, tranzakciókba, könyvelésbe senki sem láthatott bele, köszönhetően az 1999-es banki deregulációs törvénynek. Közben, még Bill Clinton elnöksége idején, beindult a „legyen mindenki háztulajdonos” akció. A program a középosztály, illetve az alacsonyabb rétegek, kisebbségek segítését célozta meg.

Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter a válságkezelő csomagot ismerteti 2008 novemberében egy sajtótájékoztatón WashingtonbanForrás: AFP/2008 Getty Images/Alex Wong

Virágzott az építőipar, kedvező hitelekkel szinte mindenki házhoz juthatott. Az amerikai gazdasági szereplők teljesen sutba dobták az óvatosságot, egy idő után olyan emberek is kaptak lakáshitelt, akiknek sem jövedelmük, sem munkájuk, sem vagyonuk nem volt. Az ő lakáshiteleik persze sokkal nagyobb rizikót jelentettek, mert nem feleltek meg az elsődleges jelzáloghitelek követelményeinek, sem az adós hitelképessége, jövedelme, sem pedig a fedezetül szolgáló ingatlan értéke alapján.

A pénzügyi szereplők ezeket a kockázatos hiteleket úgy tüntették el a szem elől, hogy a kockázatos, másodlagos jelzáloglevelek tömegét belecsomagolták jelzálogalapú kötvényekbe, és a befektetési bankok ezeket adták-vették, különösebb ellenőrzés nélkül, néhány bázispontos hozamtöbblet reményében.Miután 2008 előtt hosszú ideig zavartalanul nőtt a világgazdaság, sokan elhitték, hogy vége a gazdasági ciklusoknak, nem következhet be újabb visszaesés, így soha nem lesz baj a felelőtlen hitelezésből.

Ben Bernanke volt Fed-elnök a válság okait feltáró bizottsági meghallgatáson 2010 áprilisábanForrás: AFP/Saul Loeb

Hiába figyelmeztettek neves közgazdászok – köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) akkori vezető közgazdásza, Kenneth Rogoff – a „globális pénzügyi egyensúlytalanságok” veszélyeire és a pénzáramlási trendek esetleges megfordulásával járó katasztrófa-forgatókönyvekre. A szabályozó hatóságok vezetőinél és a világ jegybankárainál nem szólalt meg a vészcsengő, és túl sokáig nem tettek semmit sem az olcsó pénz ellen, ezzel táplálva a hitelpiaci buborékot. A kipukkanás aztán törvényszerűen be is következett: 2006-2007 tájékán csökkenésnek indultak az amerikai lakásárak, ezzel párhuzamosan emelkedtek a hitelkamatok, és szaporodni kezdtek a hírek a törlesztési nehézségekről. A piacok is elkezdték beárazni a hitelek vissza nem fizetésének kockázatát, így a jelzáloghitelekhez kapcsolódó értékpapírok ára esésnek indult. Eleinte a szakértők mindezt elszigetelt problémaként fogták fel, noha egyre szaporodtak a baljós előjelek már 2007-ben is. Márciusban csődöt jelent a New Century Financial amerikai jelzálogbank, szeptemberben pedig megkezdődött a Fed sorozatos kamatcsökkentése.

2008-ban sűrűsödtek az események: márciusban a JPMorgan Chase bank felvásárolta a csődközeli Bear Stearns bankot, majd szeptember 8-án a kormány ellenőrzése alá vonta a legnagyobb jelzáloghitel-folyósító bankokat, a Fannie Mae és Freddie Mac jelzáloghitel-intézeteket. Szeptember 14-én a Bank of America felvásárolta a Merrill Lynchet, egy napra rá pedig csődbe ment a Lehman Brothers, amely a legtöbb másodlagos jelzáloggal fedezett értékpapírt bocsátotta ki. Szeptember 16-án a kormány 85 milliárd dolláros kölcsönt nyújtott a bajba jutott AIG biztosítónak, részesedésért cserébe. A bukás oka közös: a nem fizető adósok, és az ő kölcsöneikkel fedezett értékpapírok árfolyamának összeomlása vitte csődbe ezeket a cégeket. Mindezek hatására a New York-i tőzsde irányadó indexe, a Dow Jones mutató 11 500 pontról egy hónap alatt 8 400 pontra zuhant, 2009 márciusában pedig már csak 6 600 pont körül forgott az index, tehát alig több mint fél év alatt a részvényárak átlagosan értékük csaknem felét elvesztették. Így indult el az amerikai másodlagos jelzálogpiacról a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság.

Európára terjedt a fertőzés

Európában, illetve a Távol-Keleten kicsit késve ugyan, de szintén hatalmas pusztítást vitt véghez a pénzügyi krízis. A krach mielőbbi megfékezésére híres közgazdászok nyílt levélben figyelmeztettek: csak összehangolt válasszal lehet enyhíteni a válság hatását, az országonkénti válságmenedzselés nem elegendő.

A bankcsődök sorában az elsők között szerepelt a Northern Rock, amely állami mentőövet kapott 2008-banForrás: AFP/Ben Stansall

Bizonyos fokú együttműködésre valóban sor került, amikor az európai uniós betétbiztosítási határt 20 ezer euróról 50 ezer euróra emelték, sőt, engedélyezték a 100 ezer eurós felső határ bevezetését is. Ráadásul hat jegybank – a Fed, az Európai Központi Bank, a brit, a kanadai, a svájci és a svéd központi bank – összehangolt kamatcsökkentési akcióba kezdett. Voltak közgazdászok, akik szerint a nagyobb, erősebb országok kormányainak át kellene venni a teljes bankrendszert, mert az állam az egyetlen intézmény, amely megszüntetheti a likviditási válság okát, a bankok koordinálatlan tevékenységét közvetlen beavatkozással. Az elképzelésen komolyan elgondolkodtak Nagy-Britanniában és Franciaországban, de végül nem volt teljes körű államosítás.

Az erőfeszítések ellenére nem sikerült megállítani az összeomlást. 2007 augusztusában a francia BNP Paribas három befektetési alapja rendült meg, négy hónappal később az IKB német bank dobta be a törülközőt. Újabb két hónap múlva a brit állam kezébe került a Northern Rock hitelintézet. 2008 szeptemberében pedig a szintén brit HBOS jelzálogbankot vásárolta fel a Lloyds TSB, és még ugyanebben a hónapban államosították a brit Bradford & Bingleyt.

A Lehman Brothers New York-i központi épülete a brit Barclay's banké lettForrás: AFP/John Moore

A belga-holland Fortis banknak állami mentőövet dobtak, a belga-francia Dexia pedig több mint hatmilliárd eurós állami segítséget kapott. Októberben a német kormány megmentette a Hypo Real Estate jelzálogintézetet, a brit kormány pedig 200 milliárd font értékű, részleges államosítást tartalmazó bankmentő programot jelentett be. Végül még ugyanebben a hónapban hatalmas összegű mentőcsomagot jelentettek be több uniós országban is: Németország 500, Írország 485, Franciaország 360, Hollandia 200, Ausztria és Spanyolország 100-100, Olaszország 40 milliárd eurós mentőcsomagról döntött.

Izland, az első dominó

A válság talán Izlandot érintette a legsúlyosabban, ahol a három nagy bank – a Landsbanki, a Kaupthing és a Glitnir – jelentős nagyságú külföldi betétet gyűjtött működése finanszírozásához, amelyek összege a válság kitörésekor már az izlandi GDP tízszeresét tette ki. Októberre a három nagy bank a csőd szélére jutott, de az állam – ellentétben az uniós gyakorlattal – hagyta bedőlni azokat. A külföldi befektetőket sem kártalanították, egyedül a lakossági betétekre nyújtott garanciát a kormány. Ezt követően állami pénzből feltőkésítették a pénzintézeteket, a vétkes bankok vezetői ellen eljárást indítottak, köztük voltak olyanok is, akiket börtönbe zártak. A helyreállításhoz így is hatalmas összegre volt szükség: a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2,1 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott az ország, s további 3 milliárd dollár értékű csomagot dobtak össze a skandináv országok, illetve Lengyelország és Oroszország. A külföldi – jellemzően brit és holland – elmaradt kártalanításnak két következménye lett. Egyrészt e két országban a mai napig követeléseket tartanak nyilván Izlanddal szemben, másrészt erősítette a válság hatását a kártalanítás elmaradása. A krízis egyik legsúlyosabb betege az egyébként is gyengélkedő Görögország lett, amely 2010-re gyakorlatilag csődbe ment, és csak az Európai Unió pénzügyi segélyeinek köszönhetően sikerült elkerülnie az államcsődöt. Ettől függetlenül az ország nyolc éve komoly gondokkal küszködik, és épp

idén augusztusban tudott pontot tenni a világtörténelem legnagyobb mentőcsomagjára, amelynek végösszeg csaknem 300 milliárd euróra rúg.

Magyar zuhanórepülés

Miközben már javában állt a bál a világban, a Gyurcsány-kormány tagjai és a jegybank akkori alelnöke, Király Júlia eleinte tagadta az országot fenyegető veszélyt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2009 januárjában üdvözli Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatóját a Parlamentben, mielőtt megbeszélést folytat veleForrás: MTI/Beliczay László

Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként például ezt találta mondani 2008. október 2-án: A nemzetközi pénzügyi válság hatása Magyarországot elsődlegesen nem érinti.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, mellette Veres János pénzügyminiszter: mindketten tagadták, hogy a válság Magyarországot is elérnéForrás: MTI/Soós Lajos

Ugyanazon a napon hasonlóképpen nyilatkozott Veres János akkori pénzügyminiszter is: A válság nincs elsődleges hatással Magyarországra.Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő is szeptemberben még lekicsinylően szólt a krízisről, és azt állította, hogy az közvetlenül kevéssé érinti majd Európát. Októberben pedig azt állította: A Fidesz képviselői arra tették fel az életüket, hogy válsághangulatot gerjesszenek az országban. Önök lelke rajta! Majd a végén eldől, hogy kinek hisznek a választók.

Budapest, 2008. december 10. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (j), Király Júlia, az MNB alelnöke (k) és Podolák György, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke beszélget a Parlamentben a bizottság ülése előttForrás: MTI/Bruzák Noémi

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke október 8-án már kicsit óvatosabban nyilatkozott, de nagy bajt ő se látott:

A tornádó oldalszele elér minket, de ennek az oldalszélnek az ereje változó lehet.A Fidesz októberben már erőteljesen követelte az állami garanciát a bankbetétekre, valamint a biztosítási összeghatár megemelését, mert félő volt, hogy a pánikba esett betétesek megrohamozzák a bankokat. Veres János eleinte egyáltalán nem találta indokoltnak az intézkedést, mondván, a magyar bankrendszer stabil, ám két nappal később mégis a duplájára emelte a bankbetétek biztosításának összeghatárát, és egyúttal azokra teljes állami garanciát biztosított.

További intő jel volt azonban, hogy ugyancsak október elején az Opel szentgotthárdi üzemében átmenetileg felfüggesztették a motorgyártást. Ekkor már kezdte belátni a kormány, hogy a válság nem állt meg a határainkon, és Gyurcsány Ferenc intézkedéscsomagot ajánlott a pénzügyi válság ellen. Ennek része volt a következő évre előirányzott, 150 milliárdos adócsökkentési program elhalasztása, az Új tulajdonosi program felfüggesztése, valamint a bérek befagyasztása.

Budapest, 2009. január 13. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (j2) és Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója (b2) plenáris megbeszélésük után nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak a Parlament Delegációs termében. Mellettük jobbra Veres János pénzügyminiszter, balra Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeForrás: MTI/Beliczay László

Veres János végül bejelentette: tárcája új makropályát készít a költségvetési tervezethez. Gyurcsány Ferenc nemzeti csúcsértekezletet hívott össze október 16-ára, melynek célja a globális pénzügyi válság következtében kialakult helyzet Magyarországra vonatkozó hatásainak orvoslása volt.

Mindez azonban elkésett reakciónak bizonyult. A korábbi években a közép-kelet-európai tagállamok közül Magyarország építette fel a legnagyobb külső adósságot a bruttó hazai termék (GDP) arányában, és összesített gazdasági növekedése is a legalacsonyabb volt 2002 és 2008 között. Ezek után nem csoda, hogy a térségben hazánk volt a legsérülékenyebb a válsággal szemben, így 2008 októberében a különösen kockázatosnak tűnő magyar eszközöktől szabadulni próbáltak a befektetők, az alapkamat emelése ellenére a forint árfolyama elszállt, beszakadt a Budapesti Értéktőzsde, meredeken zuhant a magyar multicégek részvényárfolyama, beállt az államkötvénypiac.Az elkésett intézkedések és a túlzott eladósodottság miatt a magyar gazdaság súlyos károkat szenvedett, az előzetesen jósolt egy százalékos visszaeséssel szemben 2009-ben 6,8 százalékkal zuhant a GDP hazánkban. A csődtől pedig csak úgy tudtunk megmenekülni, hogy az Európai Uniótól, a Világbanktól és a Nemzetközi Valutaalaptól 20 milliárd eurós hitelkeretet vettünk föl. S bár Magyarország ma már túl van a válság okozta sokkon, és dinamikusan növekszik a gazdaság, az akkori hibás döntések terheit – jórészt a magas államadósságból fakadóan – még sokáig kell fizetni.

Az IMF-csomag előírásai szerint befagyasztották a közszféra 2009-es béreit és megszüntették a 13. havi bért. De a nyugdíjasok is búcsút inthettek a 13. havi ellátmánynak, s a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését is előírták, a nyugdíjkorrekció viszont elmaradt. A betegállományba vonulók pedig azt bánták, hogy a táppénzt 10 százalékkal csökkentették, a családi pótlékot két évre befagyasztották, a gyes és a gyed időtartamát pedig háromról kettő évre csökkentették.

Miután az IMF-hitelt már a 2010-es választást követően el kellett kezdeni törleszteni, ráadásul a 2010-re előirányzott hiány is jelentősen alultervezett volt, a hatalomra került Orbán-kormánynak azonnali lépéseket kellett tennie a helyzet stabilitására, amelynek részeként bevezették a bankadót, és egyéb ágazati különadókat, valamint államosították a magánnyugdíjpénztárakat. De ez már egy másik történet.