Idén először indul nemzeti e-sport-bajnokság Magyarországon

2018.09.23. 06:58

Idén először rendezik meg a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság versenysorozatot, ahol számos tehetséges e-sportoló küzd a 15 millió forintnyi díjakért. Ráadásul az e-sport-bajnokságok számtalan eleme ugyanúgy működik, mint a hagyományos sportoknál: csapatszellem, gyakorlás és elkötelezettség húzódik a háttérben.

A korábbi versenyekhez képest újdonság, hogy itt már a

selejtezőn legjobban teljesítő csapatokat is díjazzák a szervezők, majd azt követően, a szezon végén, játékonként eltérő összeggel és módon is jutalmazzák a legjobb játékosokat és csapatokat.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság sajtótájékoztatójaForrás: Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

Hasonlóan a hagyományos sportágakhoz, itt is komoly szerződések vannak a játékközvetítések mögött.

A szövetség és a partnerei teljeskörűen lefedik a bajnokság szervezési részének minden aspektusát is. Ahogy például a PlayIT adja a helyszínt és a színpadtechnikát majd a selejtezők legvégén idén ősszel, úgy a szövetség tartalomgyártásért felelős tagjai felelnek majd a közvetítésekért – mondták a szervezők az Origo.hu-nak.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság díjazásaForrás: Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

A huszonegyedik század egyik leggyorsabban fejlődő iparága az e-sport, ahol a márkák közvetlenül, élményeken keresztül tudnak kapcsolódni ahhoz a fiatal célcsoporthoz, amelyiket ma már lehetetlen elérni a hagyományos csatornákon keresztül. Ha a márkák úttörők akarnak lenni, akkor az e-sportban próbálkoznak – tették hozzá a szervezők.

V4 e-sport-bajnokság BudapestenForrás: Csudai Sándor - Origó

Abban is igen hasonló az e-sport a hagyományos sportokhoz, hogy a liga ideje alatt lehetőség adódik a szabályok és az időkeretek betartása mellett az átigazolásokra is.

Ráadásul a különböző e-sport-rendezvények nézettség szempontjából vetekszenek a hagyományos sportok nézettségével, de már arra is volt példa, hogy meghaladták azt.

A legnagyobb versenyek ma már több tízezres stadionokat töltenek meg, a gyártók pedig sportszínvonalú, ha nem még magasabb produkciót állítanak elő, bevonva a nézőket is, ami alapjában különbözteti meg a hagyományos sportokat az e-sportoktól.

A piac pedig egyre jobban sportosodik: jegyek, közvetítési jogok, merchandise eladások, szurkolótáborok övezik az e-sport világát, amelyben komoly gazdasági potenciál rejlik– magyarázták a bajnokság szervezői.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság állomásaiForrás: Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

Számos e-sportoló már hivatásból játszik, az ő mindennapjaik hasonlóak a többi sportolókéhoz:

edzésprogramokból, megbeszélésekből és rengeteg gyakorlásból állnak,

ezt stratégiai és taktikai felkészítés, mentális tréningek egészítik ki.

Az Esport Earnings közösségi platform adatai szerint a legtöbb díjat gyűjtő játékos a német KuroKy, aki pályája kezdete óta több mint 4 millió dollár (1,1 milliárd forint) értékű nyereményt szedett össze a Dota 2 nevű online játékkal. Az oldal országonként is összesíti a nyereményeket: a magyar e-sportolók az 54. helyen állnak, és összesen 529 ezer dollárt (146 millió forint) kerestek eddig.

Továbbá a bajnokság szervezői kiemelték, hogy bár ezek az edzések kevésbé fizikaiak, az e-sportolók ugyanúgy sportolnak is, hogy megőrizzék egészségüket, és ezt a szemléletet Magyarországra is szeretnék behozni.

A bajnokság döntőjét 2019 tavaszán rendezik meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK