Ezermilliárdos hitelprogramot indít az MNB

2018.09.23. 15:58

A Magyar Nemzeti Bank új, ezermilliárd forintos hitelprogramot indított a kis- és közepes vállalkozások számára, Tatabányán pedig 6,7 milliárd forintos beruházást jelentett be a Sanmina. A héten új fordulatot vett a dán bankszektor eddigi legnagyobb botránya. A Danske Banknál úgy tűnik, 200 milliárd eurót mostak tisztára. A vezérigazgató, miután mindent bevallott, lemondott. Az Európai Bizottság a Facebookot fenyegette meg, a Tesla ellen pedig az Egyesült Államokban indul eljárás.

Az OTP Bank idei eredménye akár 1 milliárd euró fölé is mehet

A Budapesti Értéktőzsde harmadik alkalommal készítette el partnereivel a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványt, amelynek célja, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse a hazai vállalkozásokban rejlő potenciált. A konferencia nyitóelőadását a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb kibocsátójaként az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tartotta.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója nyitotta meg a BÉT50 konferenciátForrás: Origo

Csányi Sándor elmondta, hogy ma már az OTP nemcsak régiós összevetésben nyújt kiemelkedő teljesítményt, hanem egész Európában a második legmagasabban értékelt bankrészvény. Kiemelte, hogy az OTP Bank idei eredménye történelmi léptékű lesz, eléri az 1 milliárd eurót, vagy nagyon közel lesz ahhoz. Az elnök-vezérigazgató egyebek mellett beszélt arról is, hogy a vállalkozások 99,8 százaléka Európában és Magyarországon is kis- és középvállalkozás (kkv), a nem pénzügyi szektorban ők foglalkoztatják az alkalmazottak közel 70 százalékát.

Ezermilliárdos hitelprogramot indít a jegybank

Új, ezermilliárd forint keretösszegű beruházási hitelprogramot indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019. január 1-től. A jegybank azt szeretné elérni, hogy a fix kamatozású vállalati kölcsönök mostani 16 százalékos arányát 30 százalék fölé emelhessék.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A program kamata maximum 2,5 százalék lesz (a refinanszírozási kamata nulla százalék), egy kis-, illetve középvállalkozás több kölcsönt igényelhet, de maximum 1 milliárd forint értékben vehet fel hitelt. A futamidő minimum 3 év, maximum 10 év lesz.

Kirobbant Európa egyik legnagyobb pénzügyi botránya

Dánia legnagyobb bankja, a Danske Bank akár 4 milliárd koronás (536,2 millió euró) büntetésre is számíthat, miután kiderült, hogy részt vettek Európa legnagyobb pénzmosási ügyletében. A bank vezérigazgatója, Thomas Borgen beismerte, hogy a Danske Bank észtországi kirendeltségeiből befolyt 200 milliárd euróból 178 milliárd euró Oroszországból érkező piszkos pénz volt.

IllusztrációForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Carsten Rehder

A Danske Banknak nemcsak a dán kormánynak kell befizetnie 536 millió eurót, hanem máshonnan is érkezhetnek büntetések, így a végösszeg az 1 milliárd eurót is meghaladhatja. A bank belső vizsgálatot is folytatott és kiderült, hogy a vállalat dolgozói a biztonsági rendszert kijátszva segítettek az ügyfeleknek a pénz mozgatásában.

Szankciók jöhetnek a Facebook ellen Európában

Vera Jourová fogyasztóvédelemért felelős uniós biztos közölte, hogy elfogyott az Európai Bizottság türelme. Kiemelte, hogy a Facebook korábban biztosította afelől, hogy decemberig átírják a felhasználási feltételeik még fennmaradt félrevezető elemeit, ez viszont nem történt meg.

IllusztrációForrás: Pixabay

A fogyasztóvédelemért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy ha az év végéig nem hajtják végre teljeskörűen a változtatásokat, akkor gyors lépésekre és szankciókra fogja felszólítani a fogyasztóvédelmi hatóságokat a Facebookkal szemben.

Újabb autóipari nagyberuházás Magyarországon

A kaliforniai székhelyű, elektromos autók és telekommunikációs eszközök gyártásával foglalkozó Sanmina 6,7 milliárd forintból fejleszti tatabányai gyárát 2022-ig. A beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett. Kiemelte, hogy tavaly az autóipar termelési értéke Magyarországon elérte a 8 ezer milliárd forintot, az idei év első hat hónapjában pedig hét százalékkal nőtt 2017-hez képest. Magyarország az elmúlt években gazdasági, politikai és emberi értékeket is fel tudott mutatni, amelyek révén versenyképes és vonzó befektetési cél lehet.

Egyre többen váltanak munkahelyet a jobb fizetés reményében

Utoljára 2001-ben hagyták ott ennyien az állásukat. Az Egyesült Államokban a betöltetlen munkahelyek száma június és július között 117 ezerrel nőtt. Ezzel egyidejűleg azok száma is 2,4 százalékkal 3,58 millióra emelkedett, akik önkéntesen távoznak a munkahelyükről.

IllusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/nd3000/Nd3000

Ez annak tudható be, hogy az úgynevezett job-hopping, amikor egy alkalmazott tudatosan keres folyton új állást, egyre divatosabb, jellemzően a fiatalabbak körében, de már az idősebb dolgozók is használják ezt a módszert. Azok, akik munkahelyet váltanak, akár 15 százalékkal is többet kereshetnek, mint előző állásukban, hívja fel rá a figyelmet a Bloomberg.

Zuhan Magyarország külső adóssága

A héten 772 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben az egy évvel ezelőtti 1,62 milliárd euróról. A jelentős külső finanszírozási képességnek köszönhetően a tulajdonosi hitelek nélkül számolt bruttó külső adósság egy év alatt 78,5 milliárdról 73 milliárd euró közelébe csökkent, míg a nettó külső adósság ennél is látványosabban, 19,4 milliárd euróról 11,6 milliárdra zuhant, ami a GDP 9,5 százaléka.

IllusztrációForrás: Pixabay

A Takarékbanknál az év egészében hasonló folyamatokra számítanak, a folyó fizetési mérleg többlete a tavalyinál alacsonyabb, 3,4 milliárd euró lehet, a külső finanszírozási képesség pedig a GDP 5,1 százalékára nőhet a tavalyi 4,2-ről. Jövőre szintén hasonló mértékű többletet prognosztizálnak a Takarékbank elemzői, azonban 2020-ban a beruházási dinamika várható visszaesése, valamint az új Mercedes-gyár üzembe helyezése miatt jelentősen nőhet a folyó fizetési mérleg többlete.

Az Airbnb nem feszül neki az Európai Uniónak

Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit, és az árait átláthatóbban tünteti fel.

IllusztrációForrás: Origo

A vállalat arról is tájékoztat, ha úgy dönt, hogy felmondja a szerződést vagy töröl egy tartalmat, és ilyen esetben lehetőséget biztosít az esetleges jogorvoslatra és a kártérítésre. Az Airbnb-nek 2018 végéig kell kiigazítania ennek megfelelően a honlapján valamennyi uniós nyelvi változatát.

Az MNB szerint idén 10,5, jövőre közel 8 százalékkal nőnek a bérek

Az átlagkeresetek idén 10,5 százalékkal, jövőre pedig 7,9 százalékkal emelkednek, míg 2020-ban 6,8 százalékos növekedés várható, derült ki a jegybank legfrissebb inflációs jelentéséből. A jegybank elemzői szerint az infláció idén 2,8, jövőre pedig 3,1 százalék lesz.

IllusztrációFotó: Adrián Zoltán - Origo

A bérek emelkedése jövőre is folytatódik a jegybank elemzői szerint, melynek fő oka, hogy a cafeteria egy része a bérekben jelenik majd meg, ezzel párhuzamosan csökken a szociális hozzájárulás mértéke, és továbbra is alacsony a munkanélküliség, ami versenyhelyzetbe hozta a vállalatokat.

Vizsgálat indult a Tesla ellen az USA-ban

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt. Elon Musk még augusztusban Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és ehhez megvan a szükséges tőke is.

Elon MuskForrás: Origo

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet kérdésére sem volt hajlandó azonban közölni, hogy honnan és miből fedezi a privatizálást, vagyis a vállalati részvények felvásárlását. A Bloomberg hírügynökség szerint bűnvádi eljárásról van szó, a The Wall Street Journalnak pedig egy szakértő arról beszélt, hogy valószínűleg értékpapírpiaci csalás miatt folyik a minisztérium vizsgálat.

Gigaüzletett kötött a Google

A Renault-Nissan-Mitsubishi konszern autói 2021-től már az Android operációs rendszeren futó járműinformációs, tájékoztató és szórakoztató (infotainment) központtal kerülnek forgalomba, jelentette be a Google. Az együttműködésnek köszönhetően a járművek vezetői okostelefonjaik nélkül is használhatják majd az autók információs központjában a Google navigációs rendszerét, vagy például a szóbeli utasításokra reagáló személyi asszisztenst.

IllusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Da qing

A világszerte működő okostelefonok 80 százaléka Android operációs rendszeren fut. A Renault-Nissan-Mitsubishi járművek „infotainment” központja azonban kompatibilis lesz más operációs rendszereken futó készülékekkel is. A Renault-Nissan-Mitsubishi tavaly 10,6 millió járművet értékesített világszerte, ez alapján pedig jelentős haszonnal számolhat a Google.

Idehaza bezár a Negro-gyár

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig. Ezzel megszűnik a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár működése az észak-nyugat magyarországi városban.

IllusztrációForrás: Negro.hu

Kertész Péter, kommunikációs tanácsadó elmondta, hogy az üzemben dolgozó 35 embert csütörtökön értesítette a gyár vezetősége a döntésről.

Csökkent az üzemanyag ára

A KSH jelentése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a munkajövedelmek. A bérek növekedése a várakozásokat felülmúlta, ennek részbeni oka a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására. Szerdán csökkent a 95-ös benzin literenkénti ára, valamint a gázolajé is mérséklődött. Előbbi 2 forinttal, míg utóbbi 3 forinttal lett olcsóbb. Az árváltozással 399 forintra mérséklődött a 95-ös benzin és 414 forintra a gázolaj literenkénti ára.

IllusztrációForrás: MTI/Komka Péter

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tájékoztatása szerint, valamennyi Calcium-Sandoz pezsgőtablettát kivonják a forgalomból. A készítmény négy gyártási tételénél találtak határérték feletti elemi szennyezést, a pezsgőtablettákban túl sok volt az ólom.