Kína lemondta a kereskedelmi tárgyalásokat az USA-val

2018.09.24. 14:00

Kína lemondta a jövő hétre tervezett összes megbeszélést kereskedelmi ügyekben az Egyesült Államokkal.

A The Wall Street Journal értesülése szerint a hét elején

szakértői szintű megbeszélések lettek volna Washingtonban, ami előkészítette volna Liu He miniszterelnök-helyettes péntekig tartó kétnapos tárgyalásait.

Hszi Csin-ping kínai államfő és az USA elnöke, Donald TrumpForrás: AFP/Nicolas Asfouri

Liu He az amerikai-kínai gazdasági párbeszéddel foglalkozó kínai delegáció vezetője és Hszi Csin-ping kínai államfő és pártelnök gazdasági főtanácsadója.

A tárgyalások elmaradását egy amerikai kormányzati illetékes is megerősítette, aki azt mondta, egyelőre nem tudni, mikor folytatódnak az egyeztetések.

A lap által idézett források szerint a kínaiakat minden bizonnyal az bőszítette fel, hogy az amerikai kormányzat hétfőtől újabb büntetővámot vezetett be a kínai árucikkekre, ezúttal 10 százalékosat, 200 milliárd dollár értékű termékre.

Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal.

IllusztrációForrás: AFP/Nicolas Asfouri

Kína rendre a washingtoni döntésekkel megegyező ellenlépésekről döntött.

A Fitch hitelminősítő pénteken ismertetett elemzése szerint, amennyiben a washingtoni kormányzat valóban meglépi az újabb vámemelést a kínai termékekkel szemben, az már érezhetően befolyásolhatja a globális gazdaság alakulását.

A Fitch 0,1 százalékponttal, 3,1 százalékra rontotta a globális gazdaság jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az idei évre a globális gazdaság 3,3 százalékos növekedésére számít a hitelminősítő a tavalyi 3,2 százalék után.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK