Így lett ötnapos a munkahét

Tired businesswoman in the office

Miért ötnapos a munkahét, ki és mikor döntötte el, hogy így legyen? Egyáltalán, milyen régre nyúlik vissza az, hogy – a napjainkban mind sokfélébbé váló munkarendek és különleges szolgálati beosztások ellenére – a munka napjai a legtöbbeknek a hétfőtől-péntekig tartó munkavégzést jelenti?

Mostanában egyre gyakrabban hallani olyan kezdeményezésekről - kis- és nagyvállalati körben, Magyarországon és a világ más részeiről egyaránt -, melyek szerint a főállású dolgozók munkahetét, illetve munkaóráinak számát heti négy napra kellene korlátozni. A koncepció mellett és ellen, elméleti és gyakorlati igazolásául, illetve cáfolatául is, rengeteg érvet és tapasztalatot lehet felsorakoztatni. Ezeket az Origo nemrég ebben a cikkében mutatta be az olvasónak. Az ott közöltekből is látni: nem eszik olyan forrón a kását, már ami a négy nap munka, három nap pihenés és szórakozás koncepcióját illeti.

Ám mielőtt pálcatörésre kerülne sor a négynapos munkahét kérdésében: mi a most megszokott, ötnapos munkahét története?

Egyre kevesebbet dolgozunk

Sok közgazdász, illetve gazdaságtörténettel foglalkozó szerző egyetért abban, függetlenül attól, hogy az egyes embereknek milyen személyes élettapasztalatai, élményei akadnak ezzel kapcsolatban, a munka történetének kereke az egyre kevesebb munkavégzés irányába forog.

Egy irodai dolgozó hőtérképe Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Monty Rakusen

Széles körben ismert a Keynes-féle jóslat, melyben a modern közgazdaságtudomány egyik legnagyobb pápája - jó pár évtizeddel ezelőtt -

2030-ra már csak 15 órás munkahetet prognosztizált.

Ez még a mostanában pellengéren álló négy napos munkahétnél is jóval kevesebb időt jelent.

Azt, hogy ez így lesz-e és üdvös lesz-e, nem lehet a jelenben eldönteni. Annyi bizonyos, hogy még néhány száz évvel ezelőtt is - idézi fel a The Economist - lényegesen másképp festett a munka világa, más volt a munkával töltött idő nagysága, mint napjainkban.

Az időnorma, ami megelőzte a termelési normát

A vasárnap például Európában - köszönhetően a nagy keresztény egyházak teológiai kérdéseken jóval túlmutató, az életvitel megszervezésében is kicsúcsosodó erejének - igen hamar és egyértelműen szent nappá vált. Ugyanakkor bizonyos feladatok elvégzésére ezt a napot a reformáció egy-egy megközelítése ugyanúgy alkalmasnak nyilvánította, mint a hét többi napját.

A norma sokáig a hat napos munkahét volt a kontinensen, különösen az ipari forradalom után és a XIX. század megerősödő kapitalista viszonyai között.

Az 1800-as évek közepén például az átlagos brit gyári munkások heti hat napot, napi 12 órát dolgoztak.

A gyors iparosodás városai tömegesen szívták fel a vidéki szegény munkaerőt. Ezekben az évtizedekben teljesen bevett dolog volt, hogy a nők és a gyerekek is bányákban és más, nagy megterhelést jelentő fizikai munkákban vettek részt. A viktoriánus korban az átlagos munkanap 9-10 órásnak számított, így a heti 168 órából 60 órát a legtöbb kétkezi munkás munkavégzéssel töltött.

Textilgyár 1886-ban Forrás: AFP/Collection Roger-Viollet

Míg a kontinensen a munkások segélyezésével, komfort nélküli egyenlakások ezreinek építésével voltak elfoglalva a városba áramló tömegek elhelyezésére, addig az óceán másik partján, a formálódó Egyesült Államokban elsősorban a munkások terheinek csökkentésére indultak kezdeményezések.

Az amerikai polgárháború viharai után, a Nemzeti Munkás Unió javaslattal fordult a washingtoni Kongresszushoz a nyolcórás munkanap bevezetéséről. Ez akkor még megfeneklett az amerikai döntéshozóknál. Ám 1869-ben Ulysses S. Grant elnök a szövetségi kormányzat dolgozóinál elrendelte, hogy azok meghatározott fizetésükért legfeljebb napi nyolc órát dolgozhatnak.

1886. május 1-re a szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek a munkaidő csökkentése érdekében.

Mintegy 300 ezren le is tették aznap a munkát.

Chicagóban a demonstrálók végül a rendőrökkel is összecsaptak, az atrocitások halálos áldozatokkal is jártak.

A magánszektorban először 1906-ban vezette be két nyomdaipari vállalkozás az öt napos munkahetet.

A 40 órás munkahét története alig 100 évre nyúlik vissza Forrás: AFP/Photo12/Ann Ronan Picture Library

Így terjedt el a 40 órázás a kapitalizmus mintaországában

Az ötnapos, napi nyolc órás munkahét elterjedése furcsa mód legalább annyira köszönhető a legnagyobb amerikai iparmágnásoknak, mint a munkások érdekvédelmi tömörüléseinek. Közülük is kiemelkedik Henry Ford, illetve híres T-modelljének gyártása. A T-modell a korai autózás történetének egyik nagy sikere volt, a futószalag melletti munka megteremtésével, számos olyan tanulsággal, melyet napjainkban is oktatnak egyes gazdasági képzéseken.

A T-modell még az 1920-as években, több mint egy évtizeddel bevezetése után is napi több ezer példányban készült a gyárakban.

Ez lenyűgöző teljesítménynek számított, és Ford még akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy mindenáron növeljék a termelést, amikor az eladási eredmények nem igazolták a modell iránti vásárlói keresletet.

Ezért okozott meglepetést, amikor Ford - aki nem egyszer munkásai sztrájkjaival is szembe kellett hogy nézzen - hirtelen bejelentette

az ötnapos munkahét bevezetését, 1926. szeptember 25-től kezdődően.

Igaz, állítólag nem csak szívjóságból: Ford úgy okoskodott, hogy ha munkásainak elég időt hagy arra, hogy a gyárakból kiszabadulva kiránduljanak a kétnaposra növelt hétvégén, akkor ahhoz vélhetően az autókat tőle fogják vásárolni ehhez.

Egy 1914-ben gyártott Ford T-modell. Szegeden Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A modell gyártását végül 1927-ben leállították, a munkanapok száma viszont maradt. 1938-ban törvény született a heti munkaórák számának 44 órában való maximalizálásról. 1940-ben - részben a Ford bevezette gyakorlat hatására - megszületett a törvény, ami minden munkavállalóra kiterjesztette azt az USA-ban. (Bár a második világháborús haditermelés azonnal zárójelbe is tette a törvény egyes rendelkezéseit.)

Az Az I. Internacionálé 1866-os első kongresszusa a nyolcórás munkanap bevezetésében a „munkásosztály felszabadulásának” kulcsmozzanatát látta. Franciaországban 1936-ban a Matignon Agreements néven ismertté vált megállapodás jött létre munkaadói, kereskedelmi, munkavállalói szervezetek és az állam között a 40 órás munkahétről, mely hamarosan törvényerőre emelkedett.

Ha valahol, akkor Magyarországon valóban fokozatosan valósult meg a 40 órás munkahétre való átállás. 1951-ben, a Rákosi-korszakban 48 órás, 1967 és 1975 között 44 órás volt egy munkahét (hivatalosan 1972-ben valósult meg a csökkentés). Ekkor vezették be azt is, hogy minden második szombat szabadnak számít - ezzel egyébként a szakmunkásképzésben korábban próbálkoztak, felemás eredménnyel.

1981. április 27-én kormányrendelet lépett életbe arról, hogy - bő egy éves átmeneti időszak után - a munkahét öt napos lesz. Ekkor viszont a heti munkaidő még 42 óra volt, ami csak 1984-ben csökkent heti 40 órára. A köztes években a 42 órát osztották szét öt napra. A szocialista típusú gazdasági modell még ekkor is igényelte az élőmunkát, ez pedig részben magyarázatot ad arra, miért csak alig néhány évtizedes múltra nyúlik vissza a 40 órás munkahét hazai gyakorlata.

Lassabbak és gyorsabbak

Vannak olyan országok, ahol a 40 órás munkahét még a viszonylag késői magyarországi bevezetésénél is kevesebb évre tekinthet vissza. Kínában például csak 1995-ben bólintott rá az állampárt.

Az OECD tavalyi évre vonatkozó jelentése szerint a fejlett országokban átlagosan heti 40,1 órát dolgoznak a munkavállalók.

S míg van, ahol szinte gyerekcipőben jár a 40 órás munkahét, máshol már ennek átalakításán dolgoznak. Franciaországban például a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti munkaóráját 35-ben maximalizálta az akkori kormány 2000-ben. Igaz, ez inkább szimbolikus döntés volt, tavaly a franciák átlagosan 38,9 órát dolgoztak (ez a legalacsonyabb az OECD országok között).

Lesz-e ebből négynapos munkahét?

Illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/Poike/Poike

Számos fejlett országban vannak a gazdasági életnek olyan prominensei, akik így gondolják. A brit kereskedelmi uniónál például egészen biztosak abban, hogy a négynapos munkahét uralkodóvá válik ebben a században. Svédországban, Németországban, és más fejlett államokban is többen érvelnek mellette. Sokan úgy vélik, a három pihenőnappal olyan mértékben javul az életminőség, amely a négy, munkával töltött nap alatt, akár a korábbinál nagyobb termelékenységet, és - egy új-zélandi kísérlet szerint - kevesebb munkavállalói stresszt eredményezhet. Akár még akkor is, ha a napi munkaidő 1 vagy 2 órával növekszik.

Sok érv szól a négynapos munkahét mellett és ellene is Forrás: AFP/Charly Triballeau

Mindazonáltal számos, ez utóbbinak ellentmondó tapasztalattal találkozni, így a négynapos munkahét ellen is lehet gyakorlati példákkal érvelni. Sőt, egyes vállalkozók arra jutottak, nemhogy kevesebbet, hanem inkább többet érdemes dolgozniuk a sikerért. Egyikőjük azt mondja: nem is feltétlenül „keményebben” - a szó termelékenységi vonatkozásában -, hanem „okosabban” kell dolgozni.