Több mint 600 vasúti kocsit gyártanak Egyiptomnak Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi állami vasutak 1 milliárd eurós megrendelést adtak 1300 vasúti kocsi legyártására egy magyar-orosz konzorciumnak. A magyar fél úgy vállalta a beruházást, ha a kocsik több mint 50 százalékát Magyarországon gyárthatják le.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi megrendelésről szóló megállapodást kedden írta alá Kairóban az egyiptomi állami vasutak (ENR) és az orosz-magyar konzorcium, a Transzmasholding Hungary alelnöke.

Egyiptom vasúti kocsijainak

átlagéletkora több mint 40 év.

Az egyiptomi vasúttársaság vezetője áprilisban azt mondta, hogy 2022-re korszerűsíteni akarják a vasúti hálózatot, aminek a költsége 55 milliárd egyiptomi font (3,1 milliárd dollár).

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára még júliusban egy MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy a finanszírozásról az Eximbank gondoskodik.

Magyar Levente akkor felhívta a figyelmet arra: az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel,

több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.