Bért emel az Amazon

Jeff Bezos
Vágólapra másolva!
Béremelést jelentett be a világ egyik legnagyobb vállalata, az Amazon. A döntés munkavállalók százezreit érinti kedvezően - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Megemeli amerikai és brit telephelyein dolgozó munkavállaóinak minimális óradíját az Amazon.

Az USA-ban dolgozók a jövőben legalább 15 dollárt fognak keresni óránként. Az Egyesült Királyságban a cég londoni alkalmazottai a korábbi 8,20 font helyett 10,50 fontos órabérrel, az azon kívüli telephelyeken a 8 fontos helyett 9,50 fontos órabérre számíthatnak.

A döntés mintegy 250 ezer dolgozót érint az USA-ban, 17 ezer munkavállalót Angliában, valamint szezonális illetve részmunkaidős alkalmazottak tízezreit.

A béremelés november 1-től hatályos.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és első embere Forrás: AFP/Sajjad Hussain

A szakszervezetek üdvözölték a bejelentést, mely egybeesik azzal, hogy az amerikai szakszervezetek egyre hangosabban követelik,

a Kongresszus szövetségi szinten fogadja el a kiskereskedelmi dolgozók egységes, 15 dolláros óránkénti bérét.

Más nagy kereskedelmi cégek már korábban emeltek béreiken, a Walmart például idén év elején 11 dollárra.

Ugyanakkor egyes munkavállalói érdekképviselők hozzátették, ez a legkevesebb, ami az Amazontól elvárható azután, hogy egyre-másra láttak napvilágot a dolgozói beszámolók a cég egyes telephelyein uralkodó körülményekről.

Jeff Bezos, a cég alapító-vezetője, egyben jelenleg a világ leggazdagabb embere, azt mondta, meghallották az őket érő kritikákat, aminek hatására egyértelmű döntést hoztak arról, mit kell tenniük.