Titkos recept áll a világ egyik legrégebbi vállalkozása mögött

Haci Bekir édességbolt Isztambul Istanbul Törökország
Vágólapra másolva!
Az isztambuli Haci Bekir édességüzletet 1777-ben nyitották meg, a hagyományos recept alapján készült finomságokat még maga II. Mahmud oszmán szultán is dicsérte, és az azóta eltelt több száz év alatt a család nőtagjai vezették sikerre az üzletet.
Vágólapra másolva!

A Haci Bekir Törökország legrégebben működő vállalkozása, és egyike a világ száz legöregebb üzletének is.

A lokumról, vagyis a török édességről híres boltot jelenleg Hande Celalyan és testvére, Nazlı İmre vezeti.

Ráadásul a World Business Culture kutatásából az is kiderül, hogy igen kevés török nő vezet céget, az országban élő nők mindössze 24 százalékának van csak munkahelye.

Haci Bekir édességbolt Forrás: Shutterstock

Celalyan 1986-ban vette át a családi vállalkozás vezetését, ráadásul üzletviteli mesterdiplomát is szerzett a Zürichi Egyetemen, de elmondása alapján még így is igen tapasztalatlannak érezte magát a kezdetekkor.

– nyilatkozta Celalyan a BBC riporterének. Celalyan lánya, Leyla már most is a boltban dolgozik, és majd ő veszi át a vezetést bátyjával, Sahannal közösen.

Egy Haci Bekir édességbolt belülről Forrás: Flickr/Umami

Ráadásul az üzlet alkalmazottai között sokan szintén generációk óta együtt dolgoznak az alapító családdal.

– mondta el Celalyan, aki ebben látja családi üzlete igazi sikerét.

A legnépszerűbb ízek továbbra is a tradicionális pisztáciás és rózsás,

de az üzletben több mint száz különféle íz található: fahéjas, narancsos, citromos, gránátalmás és csokis is.

Édességválaszték Forrás: Shutterstock

A Haci Bekir vállalat jelenleg öt üzletet működtet Isztambulban, valamint

számos tengerentúli cégnek szállítanak a titkos családi recept alapján készülő török édességekből.

Ugyan a lokum a legkedveltebb csemege az üzletben, a Haci Bekir kínálata számos egyéb török édességből áll: keménycukorka, halva, kekszek és sütemények is a választék részét képezik.