Így pusztítják el az illegális elefántagyart - képek

Ázsiai elefánt Myanmar Burma Thaiföld Thailand elephant
Vágólapra másolva!
A mianmari hatóságok rengeteg elkobzott elefántagyart semmisítettek meg, amelyek illegális kereskedelemből származtak.
Vágólapra másolva!

A vadállatok illegális kereskedelme globális viszonylatban is az egyik legnagyobb, törvénytelen, virágzó üzletág. Az Origo nemrégiben ebben a cikkében mutatta be annak néhány sajátosságát, és számolt be egy sikeres nemzetközi akcióról, amelyben százszámra tartoztattak le csempészeket és más, az üzelmekben résztvevőket.

Az elefántagyar és az elefántcsont legnagyobb felvásárlója Kína. Noha – ahogy az Origo megírta – az ország hivatalosan idén betiltotta annak kereskedelmét, az országba még mindig érkeznek szállítmányok, méghozzá illegálisan. A szállítmányok gyakran közvetítő államokon keresztül kerülnek Kínába. Például – írja az Africanews – a Thaiföld, Mianmar és Laosz határán fekvő hírhedt Aranyháromszögből, vagy a kínai-mianmari határvároson, Mong Lán keresztül.

Az e településen áthaladó elefántcsont-forgalom mértéke az elmúlt három évben 60 százalékkal nőtt.

A mianmari környezetvédelmi minisztérium által közzétett képeken illegálisan az országba került elefántagyart égetnek.

A hatóságok közel 900 kilogrammnyi agyart semmisítettek meg, amelyek becsült értéke meghaladja az 1,3 millió dollárt (mintegy 363 millió forintot).

Kattintson a képre a további felvételek megtekintéséhez!