Varga Mihály szerint egyre több magyar cég jelenhet meg az ázsiai piacon

2018.10.12. 13:15

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) alelnökével, Danny Alexanderrel folytatott tárgyalását összefoglalva elmondta, hogy a bankon keresztül olyan új projektekhez kap Magyarország közvetlen hozzáférést, amelyek révén újabb magyar cégek jelenhetnek meg az ázsiai piacokon.

A magyar pénzügyminiszter az IMF és a Világbank-csoport éves közgyűlésével egy időben több, a magyar gazdaság, illetve vállalkozások szempontjából fontos kétoldalú tárgyalást folytatott.

Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank alelnökével folytatott tárgyalásról szólva a tárcavezető kifejtette, hogy a bank - amelyhez tavaly júniusban csatlakozott Magyarország - az ázsiai térségben évi ezermilliárd dollár nagyságrendű beruházási szükséglet finanszírozásához járul hozzá olcsó, versenyképes forrásokkal.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a térség fejlesztéseiben a nagy tapasztalatokkal rendelkező magyar vízügyi és vízgazdálkodási vállalkozások is részt vehetnek. Magyarország szeretne hozzájárulni az ázsiai pénzintézet európai kapcsolatainak megerősítéséhez, ezért a miniszter jelezte, hogy a jövő októberi Budapesti Víz Világtalálkozón - amelynek fő témája a finanszírozás lesz - szívesen látják az AIIB elnökét és vezetőit - írták.

Varga Mihály pénzügyminiszterForrás: MTI/EPA/Florian Wieser

A tárcavezető találkozott Cyril Müllerrel, a Világbank, valamint Karin Finkelstonnal, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság alelnökével is. A megbeszéléseken szóba került, hogy a Világbank-csoport milyen módon segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását, illetve a visegrádi országok közös régiós stratégiájának kialakítását is.