Instagram alapító: nem azért hagytam ott a céget, mert minden remek volt

Kevin Systrom , Instagram
SAN FRANCISCO, CA - OCTOBER 15: Kevin Systrom speaks onstage at WIRED25 Summit: WIRED Celebrates 25th Anniversary With Tech Icons Of The Past & Future on October 15, 2018 in San Francisco, California. Matt Winkelmeyer/Getty Images for WIRED25 /AFP
Vágólapra másolva!
Az Instagram társalapítója - Kevin Systrom - még szeptember végén hagyta ott a vállalatot, amelyet hat évvel korábban vásárolt fel a Facebook. Systrom kilépését követően most beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy miért távozott az általa alapított cégtől.
Vágólapra másolva!

Systrom békésen vált el a Facebooktól, amely még 2012-ben vásárolta fel az általa alapított Instagrammot. Azonban hozzátette, hogy nyilvánvalóan senki sem mond fel azért, mert minden rendben van a munkahelyén.

Ezzel megerősítette, hogy voltak problémák és ellentétek közte és a Facebook alapítója Mark Zuckerberg között.

Emellett kiemelte azt is, hogy ő és az Instagram másik társalapítója Mike Krieger a vállalat eladását követően még hat évig maradtak a cégnél, ez pedig egyáltalán nem szokványos, hiszen a vállalkozók ennél sokkal rövidebb ideig szoktak maradni, miután eladták a cégüket. Krieger és Systrom szeptember 25-én mondtak fel és egészen odáig az Instagram nagyrészt független tudott maradni a Facebooktól. Ennek viszont most vége lehet.

Kevin Systrom Forrás: Picture-Alliance/AFP/A3817 Tobias Hase/P3817 Tobias Hase

Az Instagram alapítói egy olyan időpontot választottak a távozásra, amikor a kép és videómegosztós platform kulcsfontosságú a Facebook sikeréhez, hiszen a közösségi média óriást egyre kevesebb fiatal használja. Ez a korosztály inkább az Instagrammot részesíti előnyben.

Systrom a közösségi oldalán posztolt búcsúüzenetében arról beszélt, hogy új kihívások elé néz és új céget kíván alapítani,

ezt pedig korábbi társával Mike Krieger közösen szeretné megtenni, azonban arról még nem beszélt, hogy pontosan mikorra tervezi mindezt. A következő néhány hónapot családjával akarja tölteni és kikapcsolódni.

illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Krystian Dobuszynski

Systrom biztos abban, hogy az Instagram nélküle és Mark nélkül is remekül fog működni. Hozzátette, hogy szeretné is, ha az Instagram sikeres lenne a jövőben is és azt reméli, hogy néhány év múlva ez lesz a világ legfontosabb közösségi média oldala. Amikor arról kérdezték, hogy milyen érzés volt megmondani Mark Zuckerbergnek, hogy távozik, Systrom kikerülte a kérdést.