Fehéraranyban úszik a Nílus deltája - képek

Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Al-Hauaber, 2018. október 17. Frissen szedett gyapotot mutat egy egyiptomi munkás a Kairótól északkeletre fekvő Sarkia kormányzóságbeli al-Hauaber közelében 2018. október 16-án. A térségben fehér aranyként is emlegetett egyiptomi gyapot kivitele 6,9 százalékkal nőtt a 2017/2018-as pénzügyi évben. A kormány egy 30 hónapos állami támogatású gazdasági terv keretében tizenegy pamutszövő üzemet korszerűsít, hogy az ország jelentős textilipari exportcikke, a hosszúszálú pamut visszanyerje egykori világhírét. 2018-ban a gyapotültetvények területe másfélszeresre, 141 ezer hektárra nőtt az előző évi 92 ezer hektárhoz képest, és a termőterületet a tervek szerint 2019-ben 180 ezer hektárra bővítik az észak-afrikai államban. MTI/EPA/Háled el-Fiki
Vágólapra másolva!
Egyiptomban időszámításunk után 800-ban ismerték meg a gyapotot, azonban kereskedelmi célokra  csak 1822-től kezdték használni. A 19. század második felében az egyiptomi gyapjú akkor indult el világhódító útján, amikor a tengerentúlon kitört az amerikai polgárháború, és emiatt egy időre leállt az Európába irányuló amerikai export. Míg 1862-ben Egyiptom még csak 16 millió dollár értékben exportált gyapjút, addig 1864-ben a gyapotkivitel értéke az 54 millió dollárt is meghaladta. A mostani egyiptomi kormány pedig úgy döntött, hogy feltámasztja ezt a tradicionális ágazatot.
Vágólapra másolva!

Egyiptomban a fehéraranyként is emlegetett gyapot kivitele 6,9 százalékkal nőtt a 2017/2018-as pénzügyi évben. A kairói kormány egy 30 hónapos állami támogatású gazdasági terv részeként 11 gyapotszövő üzemet korszerűsít, hogy az ország jelentős exportcikke, a hosszúszálú pamut az ágazat húzóerejévé válva visszanyerje egykori világhírét.

Idén a gyapotültetvények területe másfélszeresre, 141 ezer hektárra nőtt az előző évi 92 ezer hektárhoz képest, és a termőterületet a tervek szerint 2019-ben 180 ezer hektárra bővítik az észak-afrikai államban.

Az alábbi képre kattintva megtekintheti látványos galériánkat a gyapotszedésről.

Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA
Gyapottermesztés Egyiptomban, GALÉRIA